Cannes-i Filmfesztivál

RSS

Másodszor lett női rendezőé az Arany Pálma, egy francia thrillert díjaztak a cannes-i filmfesztiválon

A zsűri elnöke már a díjátadó elején kikotyogta, hogy Julia Ducournau Titán című filmje kapja a filmfesztivál fődíját.

Vontatott, túl hosszú, élettelen: nem voltak oda az első kritikák Enyedi Ildikó új filmjéért

A feleségem történetét szerdán mutatták be a cannes-i filmfesztiválon, több kritikus is csalódott a nagy sikerű Testről és lélekről rendezőjének új filmjében.

Mundruczó Kornél és Enyedi Ildikó új filmje is ott lesz idén Cannes-ban

Az Evolution című film a premierek között fog szerepelni, A feleségem története pedig a versenyprogramban,

Akinek hiányzott Adam Driver dörmögő hangja, az szeretni fogja ezt a filmelőzetest

Marion Cotillard-ral és Adam Driverrel a főszerepben, az Annette című filmmel kezdődik majd az idei cannes-i filmfesztivál.

Nyár közepére halasztották el a Cannes-i Filmfesztivált

A járvány az idei fesztiválprogramot is felforgatja.