Akkugyár

Eltűntek a takarítók a komáromi akkugyárból, a többiek undorító vécék mellett dolgozhattak napi 12...
Elfogyott a vécépapír és a szappan, összeszarták a vécéket – az SK alkalmazottai szerint napokig méltatlan körülmények között kellett dolgozniuk a gyárban.
A GDP 2 százalékát elköltöttük az akkugyárakra, Nagy Márton most arról beszél, más szektorokra...
Szokatlanul kritikusan beszélt a nemzetgazdasági miniszter a magyar gazdaságról, Nagy Márton szerint óriási a németektől való függésünk, a helyzeten pedig csak rontanak az ide települő akkugyárak.
Egyre messzebb kerül Európa a saját akkuipar kiépítésétől
A kínai versenytársak és az amerikai állami támogatások miatt szenvednek az európai szereplők, megrendeléseket buknak és beruházásokat halasztanak el.
Okozhat némi fejfájást az idetelepülő kínai akkugyáraknak az Unió új rendelete
Szigorodnak az uniós szabályok a Magyarországon meredeken felfutó akkumulátorgyártást illetően.
Ha akarnának, se tudnának több akkugyárat építeni Debrecenben egy ideig
Egy év alatt eljutottunk odáig, hogy cáfolni kell, hogy akkumulátorgyár lenne egy még csak tervezett, fém alkatrészeket előállító üzem.
Nyíregyházára jön a világ kilencedik legnagyobb akkugyártója
Pár hónapja Szijjártóék még nem is kommentálták ennek lehetőségét, 2025-től már indulna a termelés.
Csapdák sora tartja fogva a magyar energiarendszert, nem úgy tűnik, hogy könnyen lehet szabadulni...
Nem csak az orosz befolyás, a kormány populizmusa is fogva tartja az energiarendszert.
Kövess minket Facebookon is!