A Marina partra jár vacsorázni egy vaddisznó
Vaddisznó okoz riadalmat a XIII. kerületi Marina parton. Az RTL Híradó tudósítása szerint az állat egy hete rendszeresen megjelenik a Duna mellett, a lakók egy kutyafuttató és egy játszótér közelében is látták.
A lakótelep közösségi oldalát is elárasztották a vaddisznóról szóló bejegyzések, voltak, akik videóra is vették az esetet. Egy lakó az RTL-nek úgy nyilatkozott, hogy a vaddisznó minden este megjelenik és makkokat eszik, ezért már félve viszi le a kutyáját. Ő kihívta a közterület-felügyeletet is, akik szóltak a vadőröknek, ők kimentek a helyszínre, de a rossz fényviszonyok miatt nem tudták kilőni.
A Vadászkamara szóvivője azt mondta, mielőbb intézkedni kell, ha lakott területen megjelenik egy vadkan, amit a jogszabályok alapján befogni vagy akár kilőni is lehet. Addig viszont azt tanácsolták, hogy senki ne menjen az állat közelébe, mert ha az menekülni kezd, veszélyes is lehet.
Az önkormányzat már egyeztetéseket folytat a szakemberekkel, az RTL úgy tudja, már dolgoznak azon, hogy befogják az állatot. A rendőrség megkeresésükre azt írta, több bejelentést kaptak, de a vadkant eddig nem találták.
Tavaly ősszel a XII. kerületben tűntek fel nagyobb számban vaddisznók, egyre nagyobb problémát kezdtek okozni a lakott területen lévő vadak. Az előkészületek után az állatok csapdázása tavaly október második felében, november elején kezdődött, a március végi összesítés alapján fél év alatt összesen 120 egyedet sikerült befogniuk. Augusztus végén a Hegyvidéki Önkormányzat kérdésünkre közölte, hogy április után még nagyjából 59 vaddisznót fogtak be. A befogott állatokat elaltatják, mivel a sertéspestis miatt nem lehet őket máshová áttelepíteni. A kerület a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel együttműködésben kezeli a vaddisznóhelyzetet.
A hegyvidéki vaddisznóhelyzettel korábban a Telexen is részletesen foglalkoztunk, írtunk arról, hogy miért nem lehet őket máshová telepíteni, ki a felelős értük, mit csináljunk, ha szembe találkozunk velük, és arról is, hogy a városok terjeszkedése, a pufferzónák megszűnése és a trófeavadászat is okozhatja, hogy egyre több vaddisznóval kell együtt élniük a XII. kerületieknek.