Vitézy bejelentette, hogy Zalaegerszeg nem kap Sármellék felől közvetlen gyorsforgalmi kapcsolatot az M7-essel

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Nem folytatják az M76-os gyorsforgalmi út építését Sármellék felé, így Zalaegerszeg ebből az irányból nem kap közvetlen gyorsforgalmi összeköttetést az M7-es autópályával, derül ki Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzéséből. Vitézy szerint a döntés hátterében a Kis-Balaton védelme áll, a gyorsforgalmi út továbbépítése ugyanis jelentős környezeti károkat okozna. Ehelyett az M76-os már elkészült, de félbehagyott szakaszát egy új úttal kötnék össze a 760-as főúttal, ami a miniszter szerint Zalaegerszeg felé is gyorsabb eljutást biztosíthat.

A tervek szerint egy körülbelül hét kilométer hosszú, kétszer egysávos utat építenének, amely az M76-os jelenlegi végcsomópontját kötné össze a 75-ös főúttal, részben új nyomvonalon. A beruházás célja, hogy javítsák Keszthely megközelíthetőségét, és csökkentsék a 71-es főút fenékpusztai szakaszának terhelését, ahol különösen a nyári turisztikai szezonban alakulnak ki torlódások. Az új út később szükség esetén bővíthető lenne. A fejlesztés mellett előkészítik a 71-es főút érintett szakaszának, valamint a 76-os főút Fenékpuszta és Sármellék közötti részének felújítását is.

Vitézy három kerékpáros fejlesztést is bejelentett a Balaton nyugati medencéjében. Megtervezik a Fenékpuszta és Sármellék közötti kerékpáros összeköttetést, fejlesztenék a Festetics-major környéki kerékpárutakat, valamint korszerűsítenék a Balatoni Bringakör Keszthely és Vonyarcvashegy közötti szakaszát. A miniszter szerint a beruházások egyszerre szolgálnák a helyiek közlekedését, a térség könnyebb megközelítését és a turizmus fejlesztését. Egyelőre a tervezés és az előkészítés indul, a kivitelezés időpontjáról nem közölt részleteket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!