Drónokkal vadászik a MÁV a betörőkre és a vagonok tetején mászkálókra

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Óriási üzemi területek, régi problémák. Új veszélyek, amelyek az elmúlt évben több halálos balesethez vezettek. A cél az, hogy előbb észleljük a kockázatot, mint ahogy abból tragédia lehet. Ma már a technológia is segít ebben” – írta még szombaton Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója Facebook-oldalán. Hegyi bejelentette, hogy év végétől olyan drónok segítik az őrzési munkálatokat, amelyek egy magyar mesterséges intelligencia technológiának köszönhetően felismerik a kritikus mozgást.

Az RTL Híradó beszámolója szerint a tesztüzem december elején, Szolnokon kezdődik, erre két, tíz millió forint értékű drónt bérelnek. Ha a rendszer beválik, akkor jövőre már 20-25 pályaudvaron használnák majd ilyet, főleg ott, ahol nagy üzemi területek vannak.

A betörések és a lopások mellett problémát okoz a MÁV-nak az is, hogy sokan felmásznak a vasúti kocsik tetejére. A vezetékek közelében tartózkodni viszont életveszélyes, ugyanis ezekben több mint 25 ezer voltos feszültség van. A közlekedési vállalat szerint idén eddig tíz alkalommal fordult elő, hogy üzemi területeken várakozó vonatok tetején kaptak el embereket. Az ilyen esetek közül több súlyos égési sérüléssel végződött, de olyan is előfordult, hogy valaki nem élte túl az áramütést.

A MÁV vezérigazgatója azt mondta az RTL Híradónak, hogy a drónok előre programozott útvonalon repülnek majd, automatikusan szállnak fel és le. „Képfelvételekről azonosítja a kritikus mozgást, de nem avatkozik be. Ha bármi olyan dolgot lát, minthogy illegális behatolás van a területen vagy olyan dolog történik, ami balesethez vezetne, akkor értesíti az őr kollégáinkat és ők mennek a helyszínre” – mondta Hegyi Zsolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!