Bezárt az erzsébetvárosi náci kocsma
Elértük célunkat, megszűnt a náci kocsma Erzsébetvárosban – jelentette be Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester a Facebook-oldalán.
A kerületi polgármester még tavaly számolt be arról, hogy a Damjanich utcában neonáci, fajvédő eszmék terjesztői vertek tanyát. „A magát kulturális egyesületnek hirdető, látszólag szabályosan működő intézményben horogkeresztes pólókat viselő, Hitlert dicsőítő polgártársak kortyolják a sörüket, miközben a fehér faj felsőbbrendűségéről cserélnek eszmét. Az itt kapható könyvek az »alsóbbrendű fajokról« értekeznek, végső soron erőszakra buzdítanak” – írta akkori posztjában.
Szombati bejegyzésében Niedermüller azt írta, hogy minden eszközzel meg kell védeniük az országot a náci eszméktől, és azoktól, akik ezt terjesztik. Ennek jegyében szerveztek tüntetést, felvették a kapcsolatot az ingatlan tulajdonosával, a rendőrséghez, a bírósághoz, az ügyészséghez és minden érintett hatósághoz fordultak azért, hogy azt a helyet bezárassák. „Elértük a célunk, a náci tanya bezárt. Sem Erzsébetvárosban, sem Budapesten, sem pedig Magyarországon nincs helye a gyűlöletnek. Ez a szervezet és az ideológiája csak egyetlen helyre való, a történelem szemétdombjára” – közölte.
A polgármester nem nevezte meg, de az NS Pub nevű helyről van szó. A kocsma webhelye azonos azzal a Nordic Sun Budapest Recordséval, amelyik tavaly decemberben titkos neonáci koncertet szervezett Budaörsön.