Súlyosabb büntetést kérnek a 14 év börtönre ítélt ír férfira, aki megölt egy amerikai nőt Budapesten

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Súlyosabb büntetést kértek az idén júliusban első fokon 14 év fegyházra ítélt ír férfira, aki két éve novemberben meggyilkolt egy amerikai nőt Budapest bulinegyedében. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken azt közölte, a vádlott az elsőfokú ítélet enyhítését kérte. Az ügy így a Fővárosi Ítélőtáblához kerül, az elkövető pedig letartóztatásban várja az eljárás végét.

A 38 éves férfi a vád szerint 2024 novemberében megölt egy 31 éves amerikai nőt a budapesti bulinegyedben, a holttestet egy bőröndbe tette, majd elásta egy Balaton környéki erdőben. A férfi a bírósági előkészítő ülésen nem ismerte be a bűnösségét, és hozzátette, hogy nem kellett volna belemennie abba a szadomazo játékba, amit a nő kért tőle, és úgy fogalmazott: „minden, ami történt, a lány kérésére történt”.

A vádirat szerint a férfi 2024. október 28-án, a nő pedig három nappal később érkezett Budapestre, és november 4-én este ismerkedtek meg egy VII. kerületi szórakozóhelyen. Másnap hajnalban a nő felment az ír férfi bérelt lakására, aki megkötözte, bántalmazta, majd megfojtotta. Az ügyész elmondása szerint összesen negyven sérülésnyomot találtak a holttesten, a férfi a nő halála után is fényképeket és videófelvételeket készített az áldozatról.

A gyilkosság után néhány napon belül elfogták az ír férfit, és emberölés gyanújával őrizetbe vették. A férfi megmutatta a rendőröknek, hogy hol ásta el a bőröndbe rejtett holttestet egy erdőben, Szigliget közelében. Az ügyész 2025 decemberében tizenkét év börtönbüntetést kért a férfira, és indítványozta, hogy ne bocsássák feltételesen szabadon, valamint hogy tíz évre utasítsák ki Magyarországról.

A letartóztatásban maradt férfit a családja idén februárban 20 millió forintos óvadékkal hozta volna ki a börtönből, hogy bűnügyi felügyeletbe kerülhessen. Ám a bíróság úgy döntött, hogy a több nyelven beszélő, jelentős anyagi erőforrásokkal rendelkező, gyakorlott utazó férfi esetében a szökés és elrejtőzés veszélye megalapozott, így nem adtak helyt az indítványnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!