Kék színű lett a víz a csatornában, leállították a termelést a környei akkumulátorgyárban

November 4-én azonnali hatállyal felfüggesztették a Környe melletti Volta ESH egyik gyártócsarnokának működését az üzemből kifolyt kék szennyeződés miatt – olvasható Tatabánya önkormányzatának bejegyzésében.
A környezetvédelmi hatósághoz október 30-án érkezett lakossági bejelentés az akkumulátorgyár melletti csapadékelvezető kék elszíneződésről. A hatósági ellenőrzés mintegy 100 méteres szakaszon állapított meg látható szennyeződést.
Az illetékes hatóságként eljáró Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi felülvizsgálatot indított, november 4-én pedig elrendelte a Volta ESH környei üzemében a 101-es gyártócsarnok teljes termelésének azonnali felfüggesztését. A termelés kizárólag a szennyezés feltárása, a javítások elvégzése és azok szakértői igazolása után, külön hatósági döntéssel indulhat újra.
A cég közleménye szerint a szivárgás forrásának megszüntetésével párhuzamosan, már október 31-én elkezdődött a terület kármentesítése. A helyszínen több ütemben ideiglenes gátakat építettek, a patakból pedig 30 köbméter szennyezett vizet szivattyúztak ki. A vállalat hangsúlyozza, hogy október 31., szombat reggel óta semmilyen technológiai folyadék vagy egyéb szennyező anyag nem jutott ki a telephelyéről a környezetbe. Árvay Nikolett, a terület Tiszás országgyűlési képviselője szerint a feltehetően réz-szulfát-tartalmú oldat szivárgásának pontos oka továbbra sem tisztázott.
A Volta ESH a koreai Solus Advanced Materials Co. Ltd. leányvállalata. Az Európai Bizottság 2022 elején hagyta jóvá, hogy a magyar állam a Volta ESH-nak 24 millió euró (kb. 8,7 milliárd forint) összegű támogatást adjon.