Visszakerülhet a Kossuth térre a Forradalom lángja

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Tizenhárom év után visszakerülhet eredeti helyére, a Parlament elé Lugossy Mária Forradalom lángja című emlékműve – jelentette be csütörtöki közleményében az aHang. A kezdeményezők célja, hogy 2027. október 23-án ismét a Kossuth téren gyújtsák meg a Forradalom lángját.

A november 4-i minisztériumi egyeztetésen Bohus Esztert, a Bohus–Lugossy Alapítvány alapítóját és Mécs Mónikát, Mécs Imre hagyatékának gondozóját arról tájékoztatták, hogy „a kormány már október 23-án egyetértését adta az emlékmű eredeti helyszínére történő visszaállításához”. A további szakmai egyeztetésekbe a kezdeményezőket is bevonják, hogy az alkotó, Lugossy Mária, valamint az emlékmű létrejöttében meghatározó szerepet vállaló Mécs Imre szellemi és művészeti öröksége megfelelő képviseletet kapjon.

Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált a hírre a Facebookon, hogy Lugossy Mária alkotása ismét ott őrizheti 1956 emlékét, ahol a története és jelentése teljessé válik: a nemzet főterén, a Parlament előtt. „Jó döntés a kormány részéről, hogy meghallotta a civilek kezdeményezését. Ez a siker azoké, akik elindították és végigvitték a kampányt, és mindazoké, akik aláírásukkal mellé álltak. Köszönöm nekik, hogy kiálltak közös történelmünk és egy kiemelkedő magyar művész öröksége mellett” – írta Karácsony.

A Forradalom lángját 1996-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc 40. évfordulóján állították fel a Kossuth téren, Göncz Árpád akkori köztársasági elnök kezdeményezésére. 2013-ban az emlékművet a Kossuth tér átépítése során eltávolították eredeti helyéről, később pedig a Nagy Imre térre került.

Az alkotás visszaállításáért Bohus Eszter és Mécs Mónika kezdeményezett összefogást. Az aHang felületén indított petíciójukhoz 7279 ember csatlakozott, a kezdeményezés mellé állt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, valamint a Magyar Művészeti Akadémia is. A támogatók azt akarták elérni, hogy az emlékmű ismét azon a történelmi helyen legyen, amelyhez eredeti jelentése és szellemisége kapcsolódik.

A kezdeményezők 2026. október 22-én személyesen adták át a petíciójukat Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, majd október 27-én Magyar Péter miniszterelnöknek is eljuttatták a több mint hétezer aláírást. Levelükben azt írták, hogy az emlékmű visszaállítása egyszerre jelentene tiszteletadást az 1956-os forradalom résztvevőinek és az 1989-es demokratikus rendszerváltás örökségének. A Kossuth tér nemcsak az 1956-os események egyik meghatározó helyszíne volt, hanem 1989. október 23-án itt kiáltották ki a Magyar Köztársaságot is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!