Kihirdették az új tankerületi igazgatók névsorát, a szakszervezetek szerint a minisztérium elkapkodta a kiválasztást
Hétfő este nyilvánosságra hozták az új tankerületi igazgatók névsorát, akik november 5-én kezdik meg munkájukat, a 60 tankerületből 55 élére sikerült vezetőt választani, öt helyen érvénytelen lett a pályázat, ezért új eljárást kell kiírni. Az új igazgatók között van Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, aki a Miskolci Tankerületi Központot vezeti majd.
A korábbi tankerületi igazgatók közül egyedül az érdi vezető marad a helyén, a többi tankerület élén személycsere történik. A 24.hu előfizetésért cserébe elérhető cikkében azt írja, hogy a kiválasztási folyamatot ugyanakkor több pedagógus-szakszervezet és a Tanítanék Mozgalom is bírálta.
- Törley Katalin, a Tanítanék vezetője szerint a pályázók még automatikus visszaigazolást sem kaptak jelentkezésük befogadásáról, és a döntésekről csak az utolsó pillanatban értesültek. Azt is kifogásolta, hogy nem tartották be az előzetesen meghirdetett határidőket, és nem lehetett tudni, pontosan kik és milyen szempontok alapján választják ki az új vezetőket.
- Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint túl kevés idő jutott a pályázatok véleményezésére: a tantestületeknek mindössze öt napjuk volt erre, és egyes iskolákban csak az igazgatói irodában elhelyezett nyomtatott példányokat tekinthették meg.
- Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője egyenesen óriási hibának nevezte a pályázatok kiírását, mert szerinte előbb az iskolafenntartás jövőjéről kellett volna dönteni. Elmondása szerint a szakszervezetek szerettek volna részt venni a jelöltek véleményezésében, erre azonban nem kaptak lehetőséget.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint az átalakítás célja, hogy a tankerületek a korábbinál nagyobb segítséget nyújtsanak az iskoláknak és a pedagógusoknak.
A kiválasztás körüli problémákkal kapcsolatban megkerestük az Oktatási és Gyermekügyi Minisztériumot is, amint válaszolnak, beszámolunk róla.