Egy másodpercük volt dönteni, vissza kellett volna fordulni – elmondta Toroczkai, miért vonultak ki a sükösdi gyerekek előadásáról
Toroczkai László szerint politikai hiba volt, hogy a Mi Hazánk kivonult a sükösdi tamburazenekar előadásáról májusban, de szerinte nem kell bocsánatot kérniük, mert nem arról volt szó, hogy direkt sértettek meg volna valakit – többek között erről beszélt szerdán a frakcióvezető a Partizánnak adott élő interjúban.
Toroczkai szerint Magyar Péterék átverték, mert házszabálysértő módon megcserélték a programot az Országgyűlés alakuló ülésén. „A hiba az az volt, hogy akkor, amikor mi szembesültünk azzal, egy másodpercünk volt, felálltunk és láttuk hogy a gyerekek jönnek be, akkor még vissza kellett volna fordulni. De akkorra már a fél frakció elindult gyakorlatilag kifelé, és szétszakadtunk volna. Abban a helyzetben hoztam, hozott a frakció egy rossz döntést.” Toroczkai szerint Magyarnak is bocsánatot kéne kérnie, amiért ebből politikai fegyvert csinált, és politikai célra használta fel ezeket a gyerekeket.
A Mi Hazánk Toroczkai szerint nem csak a magára hagyott fideszes szavazókat szeretné képviselni a jövőben, hanem származásra való tekintet nélkül mindenkit, akik tisztességgel építenék a hazát. A jövőben szerinte még több, más pártok számára is elfogadható szakembert kell felmutatnia a Mi Hazánknak, emellett szélesebb társadalmi rétegekhez kell szólniuk.
Az interjúban a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottságról is szó esett. Toroczkai a bizottság elnökeként azt mondta, még több mint 60 személyt fognak meghallgatni, „az igazán nagy nevek még hátravannak”, a listájukon szerepel még Rogán Antal, Schadl György, Völner Pál és Varga Judit is. Azt is mondta, nemrég meghallgatták dr. Kiss Ferenc korábbi végrehajtót, az általa elmondottak miatt pedig Toroczkai feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Magyar Péter bejelentette, hogy átalakítják a végrehajtás rendszerét, mi a tétje ezután a vizsgálóbizottságnak, szólt a kérdés. Toroczkai elmondása szerint egyetért azzal, hogy a végrehajtói kar vagyonát foglalják le, de először a kártalanításnak kell jönnie. A vizsgálóbizottságban szerinte nemcsak a feltárás a feladatuk, hanem meg kell alkotniuk egy új emberségesebb, nonprofit rendszert a végrehajtásban. Szerinte Magyar Péter most csak versenyezni akar vele, hogy gyorsabban nyújtsák be az ezt célzó törvényjavaslatot, miközben ez már korábban a Mi Hazánk célja volt. Szerinte ez azért hiba, mert kapkodva próbál így az igazságügyi miniszter benyújtani egy összecsapott javaslatot, miközben ők 10 éve ezen dolgoznak.
A Mi Hazánk elnöke szerint, amikor valamiben nem értettek egyet, ugyanilyen kemény összecsapásai voltak Orbán Viktorral, csak az egykori miniszterelnök sokkal kevesebbszer szólalt fel a parlamentben. Emellett szerinte Orbán Magyarhoz képest egy úriember volt. Arra a kérdésre, hogy miért nevezte Orbánt államférfinak, Toroczkai elsősorban a két évtizedig tartó miniszterelnökségére hivatkozott, majd visszakérdezésre azt is mondta, hogy végül is Kádár Jánost is államférfinak tartja.