Fejvadászok fogták el a több mint két éve bujkáló, hét év börtönre ítélt férfit
November 3-án Vecsésen fogták el azt a 43 éves férfit, akit emberrablás és csalás miatt összesen hét év szabadságvesztésre ítéltek, de nem vonult be a börtönbe, közölte a rendőrség. Cs. Henrik több mint két évig bujkált a hatóságok elől, idén júliusban pedig felkerült Magyarország 50 legkeresettebb bűnözőjének listájára. A rendőrök korábban arra gyanakodtak, hogy külföldre szökött, később azonban kiderítették, hogy Magyarországon tartózkodik.
A férfit két különböző bűncselekmény miatt ítélték el. 2019-ben három társával elrabolt egy férfit, akivel korábban az építőiparban dolgozott együtt. Az áldozat pénzzel tartozott nekik, ezért csak akkor akarták elengedni, ha rendezi a tartozását. A férfi végül megígérte, hogy hitelt vesz fel. Cs. Henrik emellett 2018-ban egy úgynevezett unokázós csalásban is részt vett: társaival rendőrnek adták ki magukat, és egy idős asszonytól több mint kétmillió forint értékű pénzt és aranyékszert csaltak ki azzal, hogy az unokája balesetet okozott.
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kiderítették, hogy a körözött férfi egy vecsési címen dolgozik, ezért akciót szerveztek az elfogására. Cs. Henrik a rendőröknek először más személy adataival próbálta igazolni magát, de nem sikerült megtévesztenie őket. Az elfogása után egyenesen büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, ahol megkezdte hétéves büntetésének letöltését. A bíróság döntése alapján kedvezménnyel nem szabadulhat.