„A szavazat ára” készítői és Kovács István Ádám nyerték a SZABAD-díjat

Nyolcadszor jutalmazta SZABAD-díjjal a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azokat, akik egy szabadabb Magyarországért állnak ki tetteikkel. A Loupe Színházi Társulással közösen rendezett szerdai díjátadón a zsűri elismerését a választás tisztaságáért fellépő DE! Akcióközösség és „A szavazat ára” című filmjük megszólalói nyerték. A közönségdíjat pedig Kovács István Ádám kapta, aki „Ádi bohócként” saját súlyos betegsége ellenére is segíti a beteg gyerekeket és a rászorulókat.
„A SZABAD-díjat akkor alapította a TASZ, amikor úgy tűnt, hogy a bénultság leküzdhetetlen Magyarországon. Abban hittünk, hogy a jelöltek történetei reményt adnak a nehéz helyzetben lévőknek és bátorságot a tenni akaróknak” – mondta Dojcsák Dalma, a TASZ ügyvezető igazgatója a Marczibányi Téri Művelődési Központban tartott díjátadón. Hangsúlyozta: a díjazottak „nemcsak politikai kérdésekben voltak bátrak, hanem olyan mindennapi helyeken is kiálltak magukért és másokért, mint az iskola, a kórház vagy a gyermekvédelmi ellátórendszer”.
A díjra jelöltek személyére idén is bárki tehetett javaslatot, közülük választotta ki a TASZ azt a nyolc jelöltet, akik bemutatkozhattak a gálán történeteikkel. A zsűri díjáról Csatári Flóra Dóra, a TASZ kommunikációs és magánadományozási vezetője, Horváth Dorka, a BOOKR Kids alapítója, Marge dalszerző-énekes, Miklósi Gábor újságíró, Molnár Áron színész, korábbi SZABAD-díjas és Nyáry Luca író, a WMN újságírója döntött.
A zsűri díját a DE! Akcióközösség nyerte, amely „A szavazat ára” című filmjével feltárta a kistelepüléseken mélyszegénységben élő emberek fenyegetésével és kihasználásával zajló választási csalásokat. A filmben olyan bátor emberek szólaltak meg, akiket a hatalom helyi képviselői a megélhetésük, sőt gyermekeik elvételével fenyegettek, ha nem engedelmeskednek. A DE! Akcióközösség továbbra is küzd azért, hogy fel lehessen számolni azokat a helyzeteket, amelyek ezt a kiszolgáltatottságot lehetővé teszik.
„Az első alkalommal még egyedül, két táska csokoládéval az oldalamon indultam el. Nem tudtam, mi lesz belőle, csak azt, hogy adni szeretnék az anyagi és fizikai korlátaim ellenére is” – osztotta meg a közönséggel Kovács István Ádám, aki több ezer szavazattal a SZABAD-díjátadó közönségdíjasa lett. Miközben mások arcára bohócdoktorként csal mosolyt, „Ádi bohóc” maga is súlyos betegséggel él. Saját fájdalmait és nehézségeit háttérbe szorítva segít, ahol tud: az „Egy tábla szeretet” mozgalommal édességet, orvosi eszközöket juttat el a gyermekkórházakba, emellett az utcán élőknek és rászorulóknak is rendszeresen ételt oszt, és támogatókat gyűjt a jó ügyekhez.
A zsűri és a rendezvény partnerei különdíjakkal jutalmazták a többi jelöltet is: Horváth Hajnalkát, aki azután, hogy kiállt az iskolája által cserben hagyott autista gyermekekért, a hasonló helyzetben lévő családoknak is segít; Hunyadi Emőkét, aki nem tűrte tovább szó nélkül a színházi képzésben tapasztalt bántalmazást és visszaéléseket; az „Anyácskaként” ismert Illésné Áncsán Arankát, aki az intézményes gyermekvédelmet hátrahagyva azért dolgozik, hogy az állami gondoskodásból kikerült felnőttek gyerekei már ne kerüljenek gyermekotthonba; Matisáné Szabó Mártát, a nyugdíjas kézbesítőt, aki nem volt hajlandó terjeszteni a háborúval riogató propagandakiadványt; Nébl Zsoltot, a sükösdi SUGO Tamburazenekar alapítóját, aki ingyen tanítja zenélni a jórészt mélyszegénységben élő gyerekeket; és Szénási Erzsébetet, aki megharcolt a lélektelen bürokráciával, hogy felnevelhesse unokahúgát, Evelint.