Elindult a társadalmi egyeztetés a Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról
Kedden elindult a Közhangon a társadalmi egyeztetés a Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról, bárki véleményezheti a készülő törvénytervezetet – írja a Tisza-frakció sajtóközleményében. A honlap alapján erre nagyjából öt napjuk van az érdeklődőknek.
Az intézmény célja, hogy állandó kapcsolatot alakítson ki az állampolgárok, a helyi közösségek, a civil szervezetek és az állami döntéshozatal között. A frakció sajtóközleményében azt írja: „A MEMI létrehozásának hosszú távú célja egy olyan demokratikus intézményi háttér megteremtése, amelyben a társadalmi párbeszéd folyamatos, a helyi tapasztalatok országos szinten is láthatóvá válnak, és az állampolgárok nemcsak elszenvedői, hanem aktív résztvevői lehetnek a közös ügyeinket érintő döntések előkészítésének.”
A törvényjavaslat értelmében a MEMI az Országgyűlés szerveként működne. Szakmai tevékenységében önálló lenne, politikailag semlegesen működne.
Az Intézet főigazgatóját nyilvános pályázati eljárás után az Országgyűlés választaná meg három évre. Az intézmény éves munkatervet készítene, tevékenységéről pedig „Magyarország állapota” címmel nyilvánosan beszámolna.
Az Intézet első kiemelt feladata a Magyarország Hangja Program elindítása lenne. A program célja, hogy országos szinten feltárja a legjelentősebb társadalmi problémákat, megismerje az állampolgárok tapasztalatait, és feltérképezze, mely ügyeket tartják a magyar emberek a legfontosabbnak.
A törvénytervezet szerint a MEMI 2027. január 1-jén kezdené meg működését, a Magyarország Hangja Programot pedig az indulás utáni 90 napon belül kellene elindítani. Az első eredmény-összefoglaló 2027 szeptemberére készülne el.
Radnai Márk lett a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos, az ő feladata, hogy a társadalom véleményét becsatornázza a politikai döntéshozatalba.