Bocsánatkéréssel és 500 ezer forint sérelemdíjjal tartozik a szombathelyi börtön az apának, akinek nem engedték, hogy elbúcsúzzon haldokló fiától

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Pert vesztett a szombathelyi börtön egy apával szemben, akit nem értesítettek időben arról, hogy fia életveszélyes állapotba került, és azt sem engedték meg neki, hogy a még eszméleténél lévő gyerekével beszélhessen a kórházban, közölte kedden az apát képviselő Magyar Helsinki Bizottság. A Győri Ítélőtábla jogerős döntése szerint a börtön megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát, ezért bocsánatkéréssel és 500 ezer forint sérelemdíjjal tartoznak.

A szervezet közleményében azt írja, még 2023 januárjában történt, hogy egy fiatal férfi súlyosan megsérült, miután összeverekedett zárkatársával. A férfi véres fejjel lépett ki a zárkájából, majd a folyosón összeesett. A gerince megsérült, nyaktól lefelé lebénult. A halálához vezető bántalmazás miatt egyik zárkatársát egyébként el is ítélték.

A börtön nem értesítette a férfi apját a történtekről – fia egyik barátjától tudta meg, hogy gyereke kórházba került. A büntetés-végrehajtás csupán azt közölte vele, hogy fia megszédült és elesett, nekiesett egy ajtónak, a verekedésről nem mondtak neki semmit. Amikor bement a kórházba, nem engedték be az akkor még eszméleténél lévő fiához, a rendkívüli kórházi beszélő iránti kérelmét pedig csak három nappal később bírálták el – arra hivatkozva, hogy a munkaidőben iktatott megkeresést hétvége követte. Mire végre bejutott hozzá, fia már mély altatásban feküdt, majd nem sokkal később meghalt.

A börtön parancsnoka, bár részvétét kifejezte, többször elutasította a peren kívüli megegyezést és a bocsánatkérést. Az apa ezért személyiségi jogi pert indított az intézménnyel szemben. A per központi kérdése az volt, hogy fia mikortól volt életveszélyes állapotban, és a büntetés-végrehajtásnak mikor kellett volna erről értesítenie a hozzátartozóját, illetve soron kívül biztosítania a látogatását.

Első fokon a Szombathelyi Törvényszék elutasította az apa keresetét, arra hivatkozva, börtön nem volt köteles önállóan megállapítani az életveszélyes állapotot, és a rendelkezésére álló egészségügyi információk alapján nem bizonyosodott be a mulasztás. A fellebbezés után másodfokon a Győri Ítélőtábla elé került az ügy. A bíróság itt már kimondta, hogy a fogvatartott már a kórházba kerülése napján életveszélyes állapotban volt, ezt álláspontjuk szerint az egészségügyi dokumentáció is bizonyítja.

A bíróság szerint a szombathelyi börtön felelősségét nem zárja ki, hogy nem kapott megfelelő tájékoztatást a kórháztól, gondoskodnia kellett volna arról, hogy a fogvatartott egészségi állapotáról megfelelő információk álljanak rendelkezésére. Az ítélet szerint nem fogadható el az sem, hogy a hétvégi munkarend miatt napokig ne bírálják el egy hozzátartozó soron kívüli látogatási kérelmét, pláne, amikor életveszélyes állapotban van a fogvatartott. Az ítélőtábla ezért megállapította az apa magán- és családi élethez való jogának megsértését, bocsánatkérésre kötelezte a büntetés-végrehajtást, és 500 ezer forint sérelemdíjat ítélt meg a férfinak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!