Magyar kivetítette a frakcióvezetők csatáját
Magyar viszontválaszában kezdetben az igazságügyi miniszterre nézve azt mondta, hogy nemsokára itt lesz az előterjesztés a végrehajtói rendszer teljes átalakításáról, majd Toroczkaihoz beszélt. „Örülök, hogy önnek sikerült egy feljelentést tennie, hogyha ez volt a célja a végrehajtói vizsgálóbiztossággal kapcsolatban, akkor mást gondolunk az eredményről” – üzente a Mi Hazánk elnökének.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy ők a magyar emberekkel foglalkoznak, míg Toroczkai más országokat emleget. Szerinte „csak azért, mert a Fidesz alvállalkozójaként dolgozik”, Toroczkainak nem kellene elleneznie és megakadályoznia, hogy több mint 600 ezer magyar állami alkalmazott béremelést kapjon.
Ezután a kivetítőre kivetítette a „Frakcióvezetők csatáját”, ami a Fidesz hivatalos Facebookjáról származik, és amin Toroczkai László, Bóka János, és Rétvári Bence szerepel. „Ez egy ilyen szeánsz lesz. Micsoda társaság, óriási vita lesz” – mondta Magyar.