Gyöngyösi István a felzárkóztatásról beszélt
Gyöngyösi István, a Tisza képviselője „Felzárkóztatási források visszaéléseit feltáró vizsgálóbizottság megalakulása” címmel intézett felszólalást. Azt kérte, hogy ne vesszenek el a gyerekek esélyei azért, mert rossz helyre születtek, ők pedig azokért is felelnek, akikhez ez a segítség sosem jutott el. „A tehetség mindenhol ott van, de a lehetőségek sajnos nem” – mondta, hozzátéve: százezreknek ma is a kiszolgáltatottság a napi valósága.
A felszólalás címében jelzett bizottságról azt mondta, hogy a 2004 és 2026 közti uniós források közül szeretnék felmérni azokat, amiket eredetileg roma felzárkóztatásra szántak. „Meg kell vizsgálni, hogy a forrásokból épült-e lakás, a fiataloknak közösségi tér, közelebb hozták-e az embereket a felzárkózáshoz” – mondta, ahol nem, ott Gyöngyösi szerint meg kell vizsgálniuk, hogy miért történt mulasztás.
„Nem fogjuk kerülgetni a neveket sem: Farkas Flórián, Pintér Sándor, Sztojka Attila, Lángerné Victor Katalin, Balog Zoltán” – mondta.