Ferencz Orsolya szerint kihúzták a fideszes DPK-tábor előadói közül, a szervezők szerint csak vendégnek hívták

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Több meghívott előadó visszalépett a hétvégi DPK-tábortól, míg egyeseket utólag húztak le a listáról a szervezők – írja a Népszabadság. A táborban fellép Orbán Viktor is.

Ferencz Orsolya a lapnak megerősítette, hogy ugyan kifejezetten előadónak kérték fel, telefonon és e-mailben is érdeklődtek, hogy elmegy-e, később azonban azt közölték vele, hogy csak vendégként számítanak rá. A volt űrbiztos ezért úgy döntött, hogy így nincs értelme részt vennie a rendezvényen. A Fidesz egykori országgyűlési képviselője nem tudja, miért változhatott meg a szervezők szándéka.

A DPK Tábor szervezői vasárnap délután a közleményükben azt írták, hogy nem kérték fel előadónak Ferenczet, így a listáról sem tudták lehúzni.

„Vendégként hívtuk meg rendezvényünkre, azonban ragaszkodott az előadói szerepléshez, amire a program keretei már nem adtak lehetőséget. Ezt követően részvételét lemondta”

– írták közleményükben.

Ferencz Orsolya a Polgári Demokraták tevékenységéről azt mondta, hogy jelenleg országos beszélgetéssorozatokon vesznek részt, ahol találkoznak az érdeklődőkkel. Céljuk nem a látványos politikai szereplés, hanem az őszinte párbeszéd, a résztvevőket arra biztatják, hogy szakítsák félbe az előadókat, tegyenek fel kérdéseket, és mondják el saját véleményüket.

(Cikkünket frissítettük a szervezők reakciójával.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!