Kirúgták a NAV egyik elnökhelyettesét, aki korábban a Volánbusz gazdasági igazgatója volt
Felmentették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét, Szalavics Mariannt – erősítette meg a hatóság a HVG információját. A döntést Kármán András pénzügyminiszter javaslatára hozták meg. Szalavics akkor volt a Volánbusz gazdasági igazgatója, amikor a most vizsgált, Volánhoz köthető korrupciógyanús ügyek nagy része zajlott, írja a lap.
A 444 azt írja, a cégadatok szerint Szalavicsnak „más munkavállaló” státuszban 2013. szeptember 9-től 2019. január 28-ig volt aláírási joga Volánbusz Zrt.-nél. 2019 márciusában lett a NAV gazdálkodási és humánigazgatási szakfőigazgatója, 2020 áprilisától a NAV Központi Irányítás főigazgatója, majd erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettese lett.
Az adóhatóságon belül több vezetőt leváltottak az elmúlt hónapokban. Szeptember 30-án felmentették az adószakmai elnökhelyettest, Tamásné Czinege Csillát, aki a kormányváltás után átmenetileg elnökhelyettesként irányította is a NAV-ot, majd Kármán András jelentette be elnökségét. Miután Tamásnét kritizálta többek között a 2013-as NAV-botrány kirobbantójaként megismert Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozója, nyílt pályázatot írtak ki az elnöki pozícióra.