A volt hegyvidéki alpolgármester részletesen beszélt a Kovács Gergellyel való konfliktusáról

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Agresszív zsarnoknak nevezte Kovács Gergely hegyvidéki polgármestert a Népszabadságnak adott interjújában Vadász Gábor, a korábban lemondott alpolgármester. „Szerintem Kovács Gergelynek erős hangulatingadozásai vannak. Legalábbis velem először nagyon normálisan beszélt, aztán 24 óra múlva már pont az ellenkezője volt. Furcsa azt látni, hogy akit egy jókedvű, humoros figurának hittél, az közelről inkább egy agresszív zsarnoknak tűnik.” A momentumos politikus júliusban jelentette be lemondását az alpolgármesteri posztról. Döntését akkor azzal indokolta, hogy Kovács nagykoalíciót akar a DK-val és a Fidesszel, mérgező légkört teremtett, autoriter módon vezeti a kerületet és akadályozza az átláthatóságot is.

Vadász Gábor szerint akkor kezdődött a konfliktusa Kovács Gergellyel, amikor ellentmondott neki vagy nem értett egyet vele valamiben. Azért is döntött a lemondás mellett, mert a saját kezdeményezései nem haladtak, a polgármester minden fontos döntésből kihagyta. „Mindig elmondja, hogy a költségvetésért felelős alpolgármester voltam, de az utolsó időszakban – körülbelül egy évben – már úgy tartott heti rendszerességű egyeztetést a költségvetési tanácsadóval, hogy én talán egyszer voltam ott. A fontos dolgokról folyosói pletykákból értesültem” – mondta.

Vadász állításaival kapcsolatban megkerestük a hegyvidéki polgármestert. Válaszában azt írta, több ponton vitatja a volt alpolgármester állításait, de nem szeretne személyeskedő nyilatkozatokra hasonló hangnemben reagálni. „Az önkormányzat működését és a korábbi vezetés ügyeinek feltárását illetően a dokumentálható tények és a jogszerűség az irányadók, nem a politikai minősítések” – írta Kovács Gergely.

Vadász az interjúban azt is mondta, hogy az előző vezetés ügyeinek átvilágítása sem halad, tudomása szerint a Transparency International Magyarország által készített jelentés nyomán egyetlen feljelentés sem történt. „A Transparencyvel kötött szerződés egy bábszínház. Kifele el lehet bábozni, hogy zajlik az átvilágítás, de valójában nem folytatódik az a munka, ami korábban elindult, mert a polgármester leállította.”

Ezzel kapcsolatban megkerestük TI Magyarországot is. Azt írták, a megbízás a hegyvidéki önkormányzat négy, 2020 és 2022 között lefolytatott közbeszerzési eljárásának jogi átvilágítására szólt. „A vizsgálat jóval túlment azon, amit a hatósági határozat megállapíthat. Az önkormányzat belső működési szabálytalanságaira mutatott rá” – írták. Válaszukból kiderül az is, hogy a jelenleg folyó hegyvidéki, parkolási tárgyú közbeszerzés monitorozására is kaptak megbízást, a városüzemeltetési cég zöldfelület-fenntartási szerződéseit viszont, amelyekre Vadász is célzott az interjúban, nem vizsgálták.

Cikkünket frissítettük Kovács Gergely hegyvidéki polgármester és a Transparency International Magyarország válaszával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!