3 milliárd forintos tanácsadói szerződés miatt tett feljelentést a Miniszterelnökség

„Közel hárommilliárd forint közpénzt fizetett ki az Orbán-kormány egy volt miniszteréhez köthető cégnek úgy, hogy az erről szóló tanácsadói szerződést közbeszerzési eljárás nélkül, egy három nap alatt lefolytatott eljárás során kötötték meg. A közbeszerzési eljárást a koronavírus-járványra hivatkozva kerülte meg az előző kormányzat úgy, hogy a tanácsadói szerződésnek semmilyen egészségügyi vonatkozása nem volt. A szerződésről szóló 2021. januári kormányhatározatot 2040-ig titkosították” – írja a kormany.hu oldalon megjelent közlemény. A Miniszterelnökség hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett feljelentést.
A szerződés tárgya „koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében amerikai egyesült államokbeli innovációk, high-tech megoldások hazai meghonosításához kapcsolódó tanácsadás” volt. A szerződést egy amerikai céggel, az EAC Internationallel kötötték, ennek tulajdonosa és vezérigazgatója a szerződéskötés idején Fellegi Tamás volt, a második Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere.
A titkosított kormányhatározat szerint a szerződés előkészítésével a miniszterelnökséget bízták meg, a kézzel teleírt határozaton pedig már a döntés napján szerepel az, hogy melyik cégtől kell ajánlatot kérni, szerepel rajta Fellegi Tamás neve és telefonszáma is, illetve Fellegi aláírása arról, hogy az iratban foglaltakat megismerte. A szerződést miniszteri döntés alapján mentesítették a közbeszerzés alól. Erre a kérelmet Gulyás Gergely adta be a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs felé. A mentesítést az egészségügyért felelős belügyminiszter, Pintér Sándor adta meg.
Az új kormány álláspontja az, hogy semmi nem magyarázza, miben járult hozzá a vírus elleni egészségügyi védekezéshez az, hogy az Orbán-kormány volt miniszterének cége gazdaság- és üzletfejlesztési tanácsadást, valamint befektetői kapcsolatépítést kínált a kormánynak amerikai innovációk és high-tech megoldások meghonosításához.
A miniszterelnökség azt írja, az átvilágítás során előkerült egy teljesítési jelentésen felejtett cetli is, amin arra kérik az egyik államtitkárt, hogy írja alá a dokumentumot, amit az EAC International képviselője majd utólag fog aláírni. „Ez arra utal, hogy nem volt érdemi ellenőrzés a teljesítés elfogadása és a díj kifizetése között, és mindez csak formális aláíráson alapulhatott. Az átvilágítás során feltárt körülmények megalapozottan vetik fel azt a gyanút, hogy a beszerzést verseny és valódi jogalap nélkül, a nyilvánosság kizárásával bonyolították le, és a közpénzből kifizetett ellenérték nem állt arányban a ténylegesen nyújtott szolgáltatással” – írja a közlemény.