Viszlát, vénasszonyok nyara! Szia, ősz!

Viszlát, vénasszonyok nyara! Szia, ősz!
Naplemente a Tabánban október 8-án – Fotó: Thüringer Barbara / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A szombati nagy eső után a héten ismét szárazabb időben lesz részünk, bár nyugaton, délnyugaton hétfőn még esősen indul a reggel. Napközben a csapadék fokozatosan a déli, délnyugati határ felé szorul vissza, délután már csak néhol szemerkélhet az eső, írja az Időkép. Hétfőn napközben sokfelé felhős idő lesz, majd délutántól észak, északnyugat felől a legtöbb helyen kiderül az ég, napközben 13-18 fok várható.

Kedden sok napsütés várható, majd szerdára egy melegfront felhőzete érkezik északnyugat felől, ebből néhol a Dunántúlon fordulhat elő kisebb eső, de jelentős mennyiség nem várható. Napközben mindkét nap 13-18 fok körül alakul a maximum hőmérséklet, de mivel többfelé élénk, kedden keleten, északkeleten erős lesz az északi-északnyugati szél, ez ronthat a hőérzetünkön.

Ismét erősödik az éjszakai lehűlés, a derült, szélcsendes tájakon – elsősorban északon, északkeleten – újra megjelennek a hajnali fagyok. A leghidegebb szerda hajnalban lesz, akkor a fagyzugokban -2, -3 fokos fagy sem kizárt. Az Időkép cikke szerint mindez azt jelenti, hogy a vénasszonyok nyara a következő napokban már nem tér vissza, hamisítatlan őszi időre van kilátás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!