Schmidt Mária szerint Tarr Zoltán az „éj leple alatt” járta be a Terror Házát, a minisztérium szerint este 8-kor történt mindez

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Hogy tetszett a Múzeum, Miniszter úr?” – így kezdi csütörtökön közzétett posztját Schmidt Mária, a Terror Háza nemrég felmentett főigazgatója, aki ismét Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek üzent.

Schmidt ugyanis úgy értesült, hogy a miniszter egyik éjszaka kinyittatta a múzeumot, „hogy nyugodt körülmények között, a látogatók zajától és a rosszalló szempároktól mentesen nézhesse végig életében először azt a kiállítást, amit látatlanban bezáratott és amit át akar alakíttatni, mert »egyoldalú«”. Azt is írta, reméli, hogy ezután Tarr válaszolni tud arra, hogy mi volt a problémája a Terror Házával.

Az ügyben megkerestük Tarr Zoltán minisztériumát, ahol megerősítették, hogy a miniszter bejárta a múzeumot az újranyitás előtti napon. Állításuk szerint azonban ez nem extrém eset, ezt minden intézményüknél megteszik a megnyitás előtt. „Miniszter Úr este 8 órára érkezett a Terror Házába, a parlamenti munkanap és egy háromórás meeting után ekkorra ért oda a múzeumhoz, ahol úgy ítélte meg, hogy a Terror Háza készen áll a másnapi nyitásra” – írták válaszukban.

Tarr Zoltán szeptember 15-én kedden jelentette be, hogy felmentette Schmidt Máriát a Terror Háza Múzeum főigazgatói pozíciójából, és ideiglenesen bezárják a múzeumot. Akkori posztja szerint a terv az volt, hogy a múzeumot átvilágítják, és azt az átvilágítás lezárulta után nyitják majd újra. Másnapra azonban megváltozott az álláspontja, és közölte: a kiállítás az átvilágítás ideje alatt a mostani állapotában látogatható lesz. Tarr irányváltása azért is érdekes, mert kedden a Telex kérdéseire válaszolva még kifejezetten amellett érveltek, hogy a Terror Házát hosszabb időre be kell zárni.

Schmidt Mária kedden azt írta, hogy a felmentéséről Tarr Facebook-posztjából értesült, arra semmilyen magyarázatot vagy indoklást nem kapott, és nem volt közte és a minisztérium között kommunikáció. Amikor pedig kiderült, hogy mégsem zárják be a múzeumot, a volt főigazgató úgy reagált, „elvesztette a fonalat”. Vasárnap egyébként Schmidt leváltása miatt Bayer Zsolték tüntetést szerveztek a Terror Házához, az eseményen történtekről itt írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!