Még mindig 9000 fős hiány van a rendőrségben, de több a visszatérő, mint a leszerelő

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Több mint másfélszer annyian mennének vissza a rendőrségre dolgozni, mint ahányan leszereltek az elmúlt hónapokban – számolt be az RTL Híradó a rendőrség friss adatairól. A nyáron Pósfai Gábor belügyminiszter azt mondta, mintegy 9000 rendőr hiányzik az egész országban, ebből Budapesten 2000 rendőr kellene az állomány feltöltéséhez.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint az elmúlt hónapokban országosan 288 fő távozott a rendőrségtől, és 434-en adtak be visszavételi kérelmet.

A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) szerint azonban kérdés, mennyien fogják majd visszavonni a jelentkezésüket, ha azt látják, hogy semmi nem változott a rendőrségen belül. A szervezet alelnöke szerint a korábban távozók nem csak anyagi okokból álltak fel, hanem a humán körülmények és a felettesek hozzáállása miatt is.

Az RTL mostani megkeresésére a Belügyminisztérium a júliusi közleményükre hivatkozott. Ebben azt írták, az állomány megtartása, tehermentesítése és a hatékonyság növelése érdekében a minisztérium egy jogszabály-módosítási csomagot készít elő. Ez az őszi ülésszakban kerül az Országgyűlés elé – írták. Emellett dolgoznak még a szolgálati öltözet és a képzés megújításán, valamint új életpályamodell létrehozásán is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!