Telefonbetyár gyerek miatt nem szállhatott fel a Wizz Air gépe

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Egy betelefonáló gyerek miatt nem szállhatott fel kedden a Wizz Air Budapest-Bilbao járata – közölte a rendőrség este a Telexszel. Kérdéseinkre azt írták, szeptember 22-én délután telefonon érkezett bejelentés az egyik Budapestről induló repülőgép elleni fenyegetésről. „Az érintett gépet még felszállás előtt visszafordították, majd az utasok leszállását követően átvizsgálták azt” – írták. Úgy tűnik, egy telefonbetyár gyerek állhatott a háttérben:

„A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói haladéktalanul megkezdték az elkövető felkutatását és a széleskörű adatgyűjtés eredményeképpen beazonosították a gyermekkorú telefonálót. Az RRI közveszéllyel fenyegetés miatt rendelt el nyomozást, a rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.”

Mint írtuk, a Wizz Airbus A321neóját 16:30-kor tolták ki az állóhelyről, majd az egyik futópálya várakozóöblébe gurult, nem engedték felszállni. Ezzel párhuzamosan a 2-es futópályát lezárták, a reptér forgalma a másik pályán zajlott. A Wizz Air közölte a portállal, hogy járatának a hatóságoktól kapott biztonsági figyelmeztetés miatt meg kellett szakítania útját a futópálya felé. A figyelmeztetést a Budapest Airport is megerősítette, hozzátéve, hogy leszállították az utasokat, de a reptér üzemelt tovább.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!