Még az éttermi számla is majdnem kétmillió forintra rúgott a svájci luxusszállodában, ahol a Világgazdasági Fórum alatt szálltak meg Orbánék

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Közel 20 millió forintba került Orbán Viktor kilencfős delegációjának svájci elszállásolása a davosi Világgazdasági Fórum három napja alatt – derült ki abból a közadatigénylésből, amit Hadházy Ákos adott be.

A korábbi országgyűlési képviselő már januárban beszámolt arról, hogy az akkori miniszterelnök és csapata a zürichi The Dolder Grand Hotelben szállt meg. Orbán Viktor akkor a Világgazdasági Fórumon vett részt, itt írták alá többek között a Donald Trump által megálmodott Béketanács alapító okiratát is. A politikus akkor a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz fordult, hogy kiderüljön, mennyi közpénzbe került Orbánék szállása, de nem kapott választ. Hadházy ezért pert indított, ami már a kormányváltás után zárult le: végül a tárca jogutódja, a Külügyminisztérium adta ki a kért adatokat. A dokumentumokat a volt képviselő stábja a Telexnek is elküldte.

Ezekből derült ki, hogy összesen kilencen szálltak meg három éjszakára a The Dolder Grand Hotelben. Orbán Viktoré mellett hat nevet hoztak nyilvánosságra, kettőt viszont kitakartak, emiatt Hadházy újabb kérdéssel fordult a Külügyminisztériumhoz.

A foglalási ajánlat szerint a delegációt három „Suite Deluxe”, három „Junior Suite Run of House” és három „Double Room Run of House” kategóriájú lakosztályban szállásolták el.

Orbán az egyik „Suite Deluxe” fantázianevű lakosztályban szállt meg, éjszakánként majdnem másfél millióért.

A számla végösszege összesen bruttó 48 530 svájci frankra, azaz januári árfolyammal számolva több mint 20 millió forintra rúgott. A tételek között szerepelt a hotel saját, két Michelin-csillagos éttermében elfogyasztott étkezések ára is, ez összesen majdnem 1,8 millió forintba került.

A tételes elszámolásban látszik, hogy a szobákba is rendeltek italokat és rágcsálnivalókat, összesen nagyjából 89 ezer forint értékben, és a mosodai szolgáltatást is igénybe vették, 125 ezer forintért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!