Nyakánál fogva megragadta, és ellökte az e-rollerest az autós, aki nem adta meg az elsőbbséget a kereszteződésben
Egy budapesti kereszteződéshez érkező autós nem adott elsőbbséget a jobbról e-rolleren közelítő két fiatalnak, majd ingerülten kiszállt a kocsiból, és ellökte az egyiküket – derült ki a BpiAutósok oldalhoz eljutott videóból.
A felvétel szerint a Skoda behajtott a kereszteződésbe a budapesti XVII. kerületben, a két fiatal pedig szinte egyszerre ért oda az e-rolleren. Bár ütközés nem történt, az elektromos rollert vezető fiatal egy kézmozdulattal jelezte az autósnak, hogy neki kellett volna elsőbbséget adnia. A bukósisakos e-rolleres még mutogatott valamit, a Skoda sofőrje pedig megállt, kiszállt a kocsiból, és idegesen odament hozzájuk. Az autós a nyakánál fogva megragadta, és ellökte az e-rolleres fiatalt. Ezután hosszasan vitatkozott velük, majd visszaült a kocsijába, és elhajtott.
A két fiatalnak valóban elsőbbsége volt, mert egyenrangú útkereszteződéseknél a jobbkéz-szabály érvényesül. Ugyanakkor az e-rolleres is szabálytalan volt, mivel nem szállíthat utast a rolleren. A teljes jelenetet a mögöttük lévő autó fedélzeti kamerája rögzítette: