Egy másik pázmányos tanár testvére volt a joghallgató, akinek a volt alkotmánybíró segített átmenni a záróvizsgán

Egy másik pázmányos tanár testvére volt a joghallgató, akinek a volt alkotmánybíró segített átmenni a záróvizsgán
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem épülete a VIII. kerületi Szentkirályi utca 28-ban – Fotó: Róka László / MTVA Bizományosi
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Kiderítettük, ki volt az a joghallgató, akinek Szívós Mária volt alkotmánybíró, a Pázmány Péter Jog- és Államtudományi Karának tanára lezsírozta, hogy melyik tételeket húzza a záróvizsgán. A birtokunkba került videón azt mondja a hallgatónak, hogy mondja meg annak az öt tételnek a számát, amit húzni szeretne, mert majd a vizsgán azokat teszi felülre. „Ezt odaadom neked, nézd át, és majd felhívlak. Szeretnék öt számot kapni, hogy majd melyiket tegyem felülre” – hangzik el a tanártól. Úgy tudjuk, a hallgató végül sikerrel teljesítette a záróvizsgát, és azóta le is diplomázott – miközben a vele együtt vizsgázók többsége megbukott.

Egymástól függetlenül több forrásból is úgy értesültünk, hogy a hallgató egy másik tanszéken tanító pázmányos oktató testvére. Erre utal az is, hogy a Facebookon ismerősök, megegyezik a vezetéknevük, a hallgató LinkedIn-oldalán pedig az szerepel, hogy 2021 és 2026 között a Pázmány jogi karán tanult. A rokoni szálnak azért van jelentősége, mert arra utal, hogy Szívós nem akármelyik hallgatónak segített. A volt alkotmánybíró ráadásul szigorú vizsgáztató hírében állt az egyetemen. Volt és jelenlegi hallgatók beszámolói szerint a vizsgákon mindig kikapcsoltatta a hallgatók mobilját, és a csalásoktól tartva még a szemüvegüket is levetette velük.

Arról nincs információnk, hogy a tanár tudott-e esetleg arról, hogy a rokonának segített a vizsgázásban Szívós Mária. A birtokunkba került videón az hangzik el Szívóstól, hogy „ezt ne mondd másnak, D.-nek se, mert akkor engem kirúgnak”, amivel feltehetően a kollégájára utalt. Az ügyben megkerestük Szívós Máriát és a másik pázmányos tanárt is, cikkünk megjelenéséig egyikük sem reagált kérdéseinkre.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem fegyelmi eljárást indított a videó miatt. „A megkeresésben foglaltak azt a gyanút vetik fel, hogy egy megbízott oktató és egy hallgató között idén május hónapban megbeszélés folyt arról, hogy egy pár nappal később esedékes büntetőjogi záróvizsgán bizonyos, előre egyeztetett tételek a lefordított tételcímek tetejére fognak kerülni” – írták korábbi válaszukban.

Szívós Mária – Fotó: Mónus Márton / Alkotmánybíróság
Szívós Mária – Fotó: Mónus Márton / Alkotmánybíróság

Arra hivatkozva, hogy még folyamatban van a fegyelmi eljárás, nem erősítették meg nekünk, hogy a volt alkotmánybíró szerepel a videón, de nem is cáfolták ezt. Ugyanerre hivatkozva azt sem erősítették meg, hogy a hallgató egy másik pázmányos tanár rokona lenne. „A Pázmány Péter Katolikus Egyetem minden karán, így a Jog- és Államtudományi karon is, elítélünk minden, a vizsgázás és vizsgáztatás tisztaságát sértő visszaélést vagy annak kísérletét. A konkrét eset kivizsgálása érdekében a PPKE JÁK dékánja 2026. augusztus 5-én fegyelmi eljárást indított, amely folyamatban van, így erről bővebb felvilágosítást nem áll módunkban nyújtani” – közölték.

Annyit elárultak még, hogy a felvételen szereplő tanár az idei tanévtől már nem dolgozik, nem oktat és nem vizsgáztat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. És valóban: Szívós neve már nem szerepel a büntető anyagi, eljárási és végrehajtási jogi tanszék oktatói között, időközben pedig az oktatói oldalát is törölték. 1996 óta tanított a Pázmány Péter Jog- és Államtudományi Karának Büntető Anyagi, Eljárási és Végrehajtási Jogi Tanszékén büntetőjogot. 2011 és 2023 között volt alkotmánybíró, előtte a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának másodfokú tanács tanácselnökeként dolgozott tizenegy éven át.

Szívós Mária banális módon bukott le. A cikk elején idézett mondatok egy levelezős hallgatóknak tartott online rögzített előadás szünetében hangzottak el. A tanár valószínűleg nem vette észre, hogy nem halkította le a mikrofonját, így az egész csoport hallhatta, hogy miről beszél a tanítványával. Valószínűleg az egyik hallgató jelenthette az esetet az egyetem vezetésének.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!