A külügyi államtitkár szerint hat közvetítőcég 15,5 milliárdot keresett Szijjártóék lélegeztetőgép-bizniszén

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Már világosan látjuk: a Szijjártó-féle minisztérium jóval drágábban vette meg a lélegeztetőgépeket és a védőeszközöket, mint amennyiért a közvetítő cégek azokat külföldről beszerezték” – írja Facebook-oldalán Velkey György László, a Külügyminisztérium államtitkára.

Az Orbán-kormány a koronavírus-járvány alatt 2020-ban 28 közvetítő cégen keresztül több mint 17 ezer lélegeztetőgépet szerzett be, a beszerzést a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) intézte. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a magyar állam nem közvetlenül a gyártótól vette meg a lélegeztetőgépeket, hanem több külföldi és magyar közvetítő céget iktattak közbe a 300 milliárdos beszerzésnél.

Velkey posztja szerint „az állam – tehát a magyar emberek – vastagon ráfizettek Szijjártóék lélegeztetőgép-bizniszére”, az államtitkár szerint hat cég esetében összesen 15,5 milliárd forintos túlárazást találtak.

A szerződések szerint az alábbi cégek voltak benne az üzletben:

  • A TMT Technics Kft. 1208 darab lélegeztetőgépet szerzett be 24,4 millió euróért, Szijjártóék a gépeket 35,5 millió euróért vették meg a cégtől. Ez 11 millió eurós (közel 4 milliárd forintos) különbözetet jelent. A cég a Covid előtt csomagolással foglalkozott, majd miután a KKM szerződött vele, az optikai eszköz gyártása is bekerült a tevékenységi körébe. A cég azóta kényszertörlés alatt áll.
  • A Pro Concept Tanácsadó Kft. 727 darab lélegeztetőgépet, valamint maszkokat, teszteket, overálokat vett 32 millió euróért, Szijjártóék pedig 49 millió eurót adtak nekik ugyanazért. Ez 17 millió eurós, azaz 6,2 milliárd forintos különbözetet jelent. A cég korábban információtechnológiai szaktanácsadással foglalkozott, majd egy nappal a KKM szerződéskötése előtt kibővítette a tevékenységi körét, hogy gyógyászati termékekkel is kereskedhessen.
  • Az OTT-ONE Nyrt. 500 darab lélegeztetőgépet vett 13 millió dollárért, a minisztérium 14,5 millió dollárt fizetett a cégnek. Itt a különbözet 1,5 millió dollár (506 millió forint) volt. A cég eredetileg informatikai cég volt, aztán 2020-ban, két héttel a KKM szerződéskötése előtt egészségügyi beszállítóvá vált. A cég azóta kényszertörléssel megszűnt.
  • A Gyömrői-sarok Projekt Szolgáltató Kft. 25,1 millió dollárért szerzett be maszkokat, kesztyűket, ezeket a minisztérium 27,7 millió dollárért vette meg tőlük. Ez 2,6 millió dolláros (876 millió forintos) különbözet volt. A cég korábban ingatlanokkal foglalkozott, aztán a KKM szerződéskötése előtt kibővült textil-nagykereskedelemmel is.
  • A Speciál 99 Külkereskedelmi Kft. 30 ezer Covid-gyorstesztet szerzett be 186 ezer dollárért, a minisztérium 570 ezer dollárt adott ezért a cégnek. Ez 384 ezer dolláros (130 millió forintos) különbözet volt.
  • A MAROSPORT Kereskedelmi Kft. 12,1 millió dollárért vett maszkokat, kesztyűket, köpenyeket, amiket a minisztérium 17,6 millió dollárért vett meg tőlük. Ez 5,5 millió dolláros (1,8 milliárd forintos) különbözet. A cég ruházattal és lábbelikkel foglalkozott, aztán a KKM szerződéskötése előtt két nappal kibővítette a tevékenységi körét, hogy már vegyes termékekkel is kereskedhessen.

Azt is hozzátette az államtitkár, hogy az összeg ennél jóval magasabb, ha az összes közbeiktatott céget nézzük. „Az eddig feltárt információk alapján azt látjuk, hogy a feladatra szerződött, mára megszűnt magyar cégek a járvány idején összesen mintegy 86 milliárd forint árbevételt és körülbelül 21 milliárd forint osztalékot realizáltak” – írta.

A megbízott közvetítők között az egyikhez Takács Péter korábbi egészségügyi államtitkár sógorának is köze volt. Ehhez kapcsolódott az elhíresült jelenet, amikor egy járókelő egy plázában azt kérdezte Takács Pétertől, hogy „hol van a nyolcmilliárd?”, mire a volt államtitkár azt reagálta „anyádban”. Hogy Takácsnak mi köze a lélegeztetőgép-bizniszhez, arról ebben a cikkben írtunk részletesebben.

Az Orbán-kormány alatt beszerzett használhatatlan lélegeztetőgépekért nem csak a megvásárláskor kellett hatalmas összegeket fizetni, az azóta tartó tárolásuk is meglehetősen költséges. Az állam nyár elejéig 2,3 milliárd forintot fizetett a járvány alatt vett eszközök tárolásáért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!