Január 1-től áll fel a Környezetvédelmi Főhatóság, jön a gyárak három ökocsapása
Létrehozza a kormány az önálló, országos hatáskorú Környezetvédelmi Főhatóságot – folytatta Magyar Péter. Dönteni fognak a környezetvédelmi bírságok szigorításáról és emeléséről is. Az emberek egészsége, a föld, víz, levegő tisztasága nem lehet másodlagos Magyar szerint. A kormányfő azt mondta, jelenleg a környezetvédelmi hatósági feladatok több minisztrium és hatóság között oszlanak el, nem véletlenül: az előző kormánynak nem az volt a célja, hogy erős és hatékony környezetvédelem legyen. A tervek szerint 2027. január 1-től áll fel a hatóság több lépésben. Az egyik kiemelt feladata az akkumulátorgyártás ellenőrzése lesz. „A szabályok mindenkire egyformán fognak vonatkozni”, aki gyárat működtet.
Erősebb eszközöket kap majd a főhatóság a bírságokkal, hogy egy nagy vállalat számára is elrettentő ereje legyen. Az elmúlt években Magyar szerint csekély bírságok születtek, „semmilyen visszatartó erővel nem bírtak”, és ki volt adva az előző kormány hivatalnokainak, hogy nagyon alacsony bírságokat rójanak ki. A legsúlyosabb szabályszegéseknél 5 milliárd forintra emeli a kormány a kiszabható bírságot. Bevezetik a három csapás elvét e téren: ha egy vállalat 5 éven belül harmadszor is megszegi a szabályokat, lesz egy minimum bírság, az adott téves nettó árbevétel 0,5 százaléka, legalább 5 millió forint. A gödi gyárnál a 0,5 százalék 5 milliárd forint. A hulladékos szabályszegéseknél eltörik az 500 millió forintos plafont.