A tiszaújvárosi vasútvonalat újraindították Vitézyék, de a többi vidéki mellékvonal egyhamar nem kerül sorra
Hároméves lezárás után keddtől újra járnak a személyvonatok Miskolc és Tiszaújváros között, jelentette be szeptember elsején Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter azt írta, „egy ilyen kötöttpályás kapcsolatot nem bezárni kell, hanem működtetni és fejleszteni: valódi alternatívát kínál az autózással és a dugókkal szemben.”
Az újranyitás apropóján megkerestük a Közlekedési és Beruházási Minisztériumot – arra voltunk kíváncsiak, hogy a tiszaújvárosihoz hasonlóan terveznek-e más lezárt vidéki mellékvonalakat is megnyitni a közeljövőben, és ha igen, melyikeket.
A minisztérium sajtóosztálya válaszában azt írta, egyelőre vizsgálják a személyszállítás újraindításának lehetőségét azokon a vonalakon, amelyeket a Lázár János vezette minisztérium bezárt. Mint írták, a komlói és a tiszaújvárosi vonal újranyitása kedvezőbb helyzetben volt, ugyanis mindkét vonalon folyamatosan aktív teherforgalom zajlott, így a vasúti pálya állapota viszonylag kisebb beavatkozásokkal is lehetővé tette, hogy visszaállítsák a személyforgalmat.
„Ez azonban több más, korábban bezárt vonal esetében nem mondható el. A pálya állapota mellett a legnagyobb korlátot jelenleg a villamosítatlan vonalakon közlekedni képes járműállomány szűkössége jelenti, ezért az újranyitások csak lépésről lépésre valósíthatók meg.
A minisztérium ennek érdekében új, korszerű – akár akkumulátoros üzemű – vasúti járművek beszerzésének lehetőségét is vizsgálja” – írta a Telexnek küldött válaszában a minisztérium.
Közlésük szerint egyelőre még a 106-os, Debrecen–Nagykereki-vasútvonalon várható, hogy újrainduljon a személyforgalom, ez viszont hosszabb időt vesz igénybe mivel Lázár korábbi döntése alapján a debreceni akkumulátorgyárhoz kapcsolódó fejlesztések miatt a vasúti pálya egy részét elbontották. Vagyis nem csak a személyforgalom újraindításáról, hanem a szükséges infrastruktúra helyreállításáról is gondoskodni kell.
Az ország második legforgalmasabb vasúti mellékvonalát, a Debrecen és Nagykereki közötti 106-ost tavaly októberben zárták le. A lezárás különösen a környékbeli településekről Debrecenbe ingázóknak volt rossz hír, akiknek így pótlóbusszal kell közlekedniük. A lezárásra azért volt szükség, mert a mostani nyomvonal egy részén a debreceni repülőteret bővítik, egy másik részét pedig ipari parknak jelölték ki, és eladták a CATL-nek. A lezárás körülményeiről itt írtunk részletesebben.
Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt debreceni országgyűlési képviselője még áprilisban jelentette be, hogy kiemelt céljuk a 106-os vasútvonal újranyitása, és ebből nem engednek. Egy nappal korábban a tiszás politikus Kapitány Istvánnal, akkor még csak leendő gazdasági és energetikai miniszterrel közösen egyeztetett a CATL akkugyár képviselőivel. Tárkányi azt írta, hogy a gyár épült a vasút mellé és nem fordítva, így alkalmazkodni is nekik kell – Vitézy azonban már akkor is úgy reagált, hogy nem csupán az akkugyár terjeszkedése miatt zárták le a vasútvonalat.