Ruff Bálinthoz került a szuper-titkosszolgálat, amit korábban Rogán felügyelt
A Miniszterelnökséget vezető Ruff Bálint veszi át a Védelmi Igazgatási Hivatal és a Nemzeti Információs Központ irányítását, amivel ő lett a kormány polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős tagja, írja a Hvg.hu a hétfő este megjelent Magyar Közlöny alapján.
Az előző kormányban Rogán Antal felügyelte mindkét szervezetet. A titkosszolgálati csúcsszerv, a Nemzeti Információs Központ a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) értékelő-elemző központ átalakításával jött létre 2022-ben. A VSquare oknyomozó portál tavaly írta meg, hogy a poloskázásról elhíresült március 15-i beszéde előtt Orbán Viktor volt kormányfő arra utasította a Nemzeti Információs Központot, hogy készítsenek jelentést és listát azokról a civil szervezetekről és sajtótermékekről, amik az elmúlt tíz évben külföldi támogatást kaptak.
Nem ez az egyetlen változás: a hétfőn megjelent 34 oldalas rendelet szerint Ruffhoz kerül a Magyar Közlöny kiadása és a jogszabályok kihirdetése, ami eddig az igazságügyi miniszter feladata volt. Annyiban viszont csökkent a hatásköre, hogy ő a kormány közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős tagja, a gyermekvédelmi intézményekben foglalkoztatottak pszichológiai alkalmassági vizsgálata tekintetében ezt Kátai-Németh Vilmos szociális miniszternek adták.
További változások a Tisza-kormány minisztereinek hatásköreiben:
- Bóna Szabolcs agrárminiszter megkapta a lósport felügyeletét, Gajdos Lászlótól mezőgazdasági haszonállatok jólétével kapcsolatos hatósági feladatokat, Kapitány István gazdasági minisztertől az élelmiszerekkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi hatásköröket, Lőrincz Viktória vidékfejlesztési minisztertől pedig az uniós közös agrárpolitikával kapcsolatos jogköröket.
- Az anyakönyvezés, a lakcímnyilvántartás, a közlekedési előélet nyilvántartása a Belügyminisztériumtól a Tanács Zoltán vezette tudományos és technológiai minisztériumhoz került, ahová az e-közigazgatás amúgy is tartozik.
- Cserébe Pósfai Gábor tárcája megkapta feladatként a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásra vonatkozó jogszabályok előkészítését.