Kapcsolati erőszak: a Belügyminisztérium megerősítené távoltartás rendszerét

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Az elmúlt időszakban több olyan konkrét esemény is történt, amely újra ráirányította a figyelmet arra, hogy mind a kapcsolati erőszakkal összefüggő távoltartás, mind a közlekedés rendjét kirívóan veszélyeztető cselekmények kapcsán sürgős teendője van a jogalkotóknak” – kezdte keddi Facebook-videóját Pósfai Gábor belügyminiszter.

A Belügyminisztérium álláspontja szerint a jogszabályoknak hatékonyabban kell szolgálniuk a megelőzést, „és megfelelő visszatartó erőt kell jelenteniük azok számára, akik mások életét vagy testi épségét veszélyeztetik.”

Pósfai jogos társadalmi elvárásnak nevezte, hogy a rendőröknek nagyobb intézkedési jogosultságai legyenek, valamint a jelenlegi keretek között is szigorúbb büntetéseket lehessen kiszabni.

„Ennek megvalósítása érdekében a kapcsolati erőszak visszaszorítása és a közlekedésbiztonság fokozása kapcsán a Belügyminisztérium kidolgozott javaslataival egyeztetéseket kezdeményezünk a szabályozásért felelős tárcákkal” – mondta.

A javaslatok közül kiemelte a távoltartás rendszerének a megerősítését és kiterjesztését, és indokoltnak nevezte, hogy a bírósági távoltartás hosszabb időre legyen elrendelhető. Arról is beszélt, hogy az áldozat biztonságát veszélyeztető magatartásokkal szemben korai hatósági beavatkozást kell biztosítani.

Ezután a Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter által kezdeményezett, közlekedésbiztonságról szóló társadalmi párbeszédet említette, amely pontjai között több olyan témakör is szerepel, amelyeket közlekedésrendészeti szempontból is fontosnak tartanak. A közlekedési és beruházási tárca a kérdőív lezárulta után egyeztet majd.

Augusztus közepén egy járókelő arról számolt be egy Facebook-posztban, hogy egy férfi a Lehel téren bántalmazta volt barátnőjét, annak ellenére, hogy korábban megelőző távoltartást rendeltek el vele szemben. A járókelő arról írt, hogy augusztus 14-én a Lehel téri metrómegállóban látta, amint egy férfi a nyakánál fogva a falhoz nyom, majd megpróbál megcsókolni egy síró nőt. A járókelő egy másik nővel együtt közbelépett, a férfi kiabálása nem ijesztette el őket. Megfogták a nő kezét, és mindhárman a Lehel téri piachoz futottak, ahonnan értesítették a rendőrséget. Az esetről posztoló járókelő szerint a nőnél volt egy 60 napra szóló, hatályos bírósági megelőző távoltartási végzés a férfival szemben, aki a nő szerint korábban is bántalmazta.

A facebookos beszámoló szerint a kiérkező rendőrök bevitték a férfit a rendőrségre, ahova ők is mentek a nővel együtt. A rendőrségen négy óra várakozás után azt közölték velük, hogy a nőt egyelőre nem hallgatják ki, a férfit pedig elengedik. Szerinte az érintett nyomozó azt mondta, hogy meg van kötve a kezük. Később a bejegyzést frissítették azzal, hogy a bántalmazott nőt már az eset másnapján visszahívták a XIII. kerületi rendőrkapitányságra vallomást tenni, továbbá folyamatos személyvédelmet biztosítanak neki. Vasárnap a posztolót is kihallgatták szemtanúként, a férfit pedig vasárnap délelőtt elfogták, majd gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe is vették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!