Rábai János magyar–média szakos tanár a Telex cikkét olvasó diákjaitól tudta meg 2022-ben, hogy tanárokat rúgtak ki az iskolájukból. A hír után egy kollégája azonnal azzal fogadta a folyosón, hogy ő is azok között a tanárok között van, akiket polgári engedetlenség miatt elküldenek a Karinthy Frigyes Gimnáziumból.
Hozzá hasonlóan Ocskó Emesét is azután rúgta ki a tankerület, hogy polgári engedetlenségi akcióikkal tüntetett egy jobb oktatásért a Tanítanék Mozgalomhoz csatlakozva. Emese akkor még Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanított. A kirúgott tanárok munkaügyi pert indítottak a tankerületek ellen, Ocskó Emese jogerősen megnyerte a pert, a többiek viszont nem, így az Alkotmánybírósághoz fordultak.
Az áprilisi kormányváltás után Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatásügyi miniszter is amnesztiát hirdetett. Lannert Judit nemrég arra is felkérte a Tanítanék Mozgalmat, hogy gyűjtsenek össze olyan visszaélésgyanús eseteket, amelyek során a pedagógusok polgári engedetlenség vagy a státusztörvény miatt kényszerültek elhagyni hivatásukat, és annak ellenére sem tudnak visszatérni az iskolákba, hogy kormányváltás volt áprilisban. A tárcavezető már májusban írásban felhívta a tankerületek figyelmét arra, hogy ne akadályozzák azt, hogy az érintettek ismét taníthassanak.
Rábai Jánost és Ocskó Emesét is ez segítette a visszatérésben: János az új tanévet a Kőbányai Szent László Gimnáziumban, Emese pedig régi helyén, a Kölcseyben kezdi. A két tanár a perekről, a kirúgásukról, a visszatérésükről és arról is beszélt a DW Magyarnak, hogy mit jelent számukra a kormányváltás.
A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.