Vizsgálatot indított a kormány, hogy mire költötte az Alapjogokért Központ az előző kormánytól kapott pénzt
Vizsgálatot indított a kormány az Alapjogokért Központnak korábban kifizetett közpénzek miatt – mondták be az RTL Híradó hétfő esti adásában.
A tévécsatorna összesítése szerint a Fidesz-közeli szervezet kilenc év alatt csaknem 3,35 milliárd forint állami támogatást kapott, amiből 2,8 milliárd forintot titkos kormányhatározatokkal adott nekik az Orbán-kormány. Ezeket nemrég a Transparency International Magyarország szerezte meg.
Az RTL szerint az Alapjogokért Központ eddig nem adott ki részleteket arról, mire költötte az államtól kapott pénzt. A tévécsatorna szerint 2021-ben és 2023-ban 250 millió forintot kaptak a „Brüsszel a mi szemünkkel” című programra. Az RTL megszerezte a projekt szerződéseit, eszerint a szervezet vállalta, hogy folyóiratokat, újságcikkeket és elemzéseket jelentet meg és konferenciákat szervez. A szervezet honlapján ugyanakkor nincs nyoma, hogy ezek megvalósultak volna – mondja az RTL.
Az új kormány vizsgálata kitér majd arra, hogy az Alapjogokért Központ mire költötte az előző kormánytól kapott pénzt. A Miniszterelnökség arról tájékoztatta a csatornát, hogy a „Brüsszel a mi szemünkkel” programot külön vizsgálni fogják, és megnézik, hogy a szervezet „megfelelően elszámolt-e a támogatásokkal”.
Az Alapjogokért Központ az RTL-nek azt írta, hogy a vizsgálat ügyében eddig nem kaptak megkeresést, a „Brüsszel a mi szemünkkel” program pedig megvalósult, annak költségeivel pedig maradéktalanul elszámoltak.