Magyar Péter: Aki azt állítja, hónapokra előre lehetett látni a helyzetet, az lódít, vagy inkább hazudik
Azonnali intézkedésekre és beavatkozásokra volt szükség – mondta Magyar Péter a csütörtöki kormányzati tájékoztatón. Azt mondta, két hete folyamatosan ülésezik a védelmi munkacsoport, és a nehéz energia-válsághelyzetben is sikerült megőrizni hazánk energiabiztonságát. „Bárki bármit is lódít, hazudik”, a vízállás csak 5-6, vagy inkább 3 napra jelezhető előre. Aki azt mondja, hogy hónapokkal előre lehetett látni a helyzetet, az a miniszterelnök szerint lódít, vagy inkább hazudik. Még mindig az ország nukleáris biztonságának megőrzése a kormány legfontosabb feladata.

A bárkák és a fenékküszöb a legbiztonságosabb, legköltséghatékonyabb megoldás, ez a szakemberek és a hatóságok támogatását is élvezi a miniszterelnök szerint.
Magyar azt mondta, többen próbálták dezinformálni az utóbbi napokban a magyar embereket azzal, hogy a csernavodai atomerőmű példájára hivatkoztak. Elmondta Magyar, hogy ma teljesen le kellett állítani a romániai erőművet, közben Paks jelenleg is üzemel. „Bárki bármit is gondol magáról, innen is szeretném jelezni mint Magyarország miniszterelnöke, hogy egy atomerőmű működtetése az a legfelelősségteljesebb dolog, amit el lehet képzelni.”