Az Országos Vízügyi Főigazgatóságé a legfontosabb feladat
A kormány döntése alapján a közreműködők munkáját Kádár Pál dandártábornok vezetésével a Védelmi Igazgatási Hivatal koordinálja – jelentette be Magyar Péter a csütörtöki kormányzati tájékoztatón.
Kádár Pál dandártábornok át is vette a szót a miniszterelnöktől. Szerinte nagyon-nagyon fontos szerep hárul a hivatalnak arra a képességére, hogy az állami szervek lehetőségeit összehangolja. Ez rendkívül lényeges, mert a védekezés megszervezése haszontalan lesz, ha az erőforrások nem tervezetten lesznek felhasználva.
Feldolgozzák a felajánlásokat, érdemben fogják megvizsgálni őket, visszajelzéseket adnak. Kádár Pál elmondta: az Országos Vízügyi Főigazgatóság a legfontosabb szereplő a projektben, a mérnöki munka és szakmai előkészítés leginkább az ő szakterületük. Kádár azt mondta, ha szakmai jellegű kérdések merülnek fel, azokat az Országos Vízügyi Főigazgatóság tudja megválaszolni.