Barnás anyag szivárog a Dunába Almásfüzitőnél, a vörösiszap-tározó alatti szakaszon, vizsgálódik a hatóság

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Környezetvédelmi vizsgálat indult a folyó vizében elkeveredő, barnás színű anyag miatt Almásfüzitőnél, a vörösiszap-tározó alatti Duna-szakaszon – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (KEMHESZ) az MTI-vel.

A horgászok és más állampolgárok a napokban tettek bejelentéseket, miután több videó is keringeni kezdett a közösségi médiában arról, hogy a part mentén több helyen barnás színű, szokatlan szagú anyag tört fel és elkeveredik a Duna vizében.

Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke szerint a szövetség halőri szolgálata ellenőrizte az érintett területet, majd bejelentést tett a hatóságoknak, hogy a jelenség eredete és esetleges környezeti hatása egyértelműen tisztázható legyen. Hétfőn egy laboratórium munkatársai az érintett helyszínen több ponton közel 30 mintát vettek, hogy minél pontosabb képet kapjanak a víz és a feltörő anyag összetételéről.

A kormányhivatal egy végzésben arról értesítette a horgászegyesületek szövetségét, hogy területi vízügyi illetékesség miatt az ügy vizsgálatát átteszi a Győr-Moson-Sopron vármegyei kormányhivatalhoz. A KEMHESZ információi szerint a vízügyi szakemberek 2012-ben is vizsgálták a területet.

Mivel a térségben korábban mocsaras, lápos terület volt, felmerült, hogy az onnan származó, szerves anyagokban gazdag víz okozhatja a barnás elszíneződést, de a vizsgálatok mostani lezárásáig nem tekinthető mérvadónak – hangsúlyozták. Zoltai Dániel hozzátette, az élő környezet megóvása és a környezetszennyezés területén elengedhetetlen a zéró tolerancia. Fontos, hogy vizsgálati eredményekkel alátámasztott választ kapjanak a jelenség okára, illetve a Duna élővilágára és vízminőségére tett hatására. Az elnök szerint a területet továbbra is figyelemmel kísérik és a vizsgálatok eredményéről tájékoztatják a közvéleményt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!