Hiába vesztették érvényüket a régi típusú személyi igazolványok, néhány dologra év végéig még használni lehet majd őket
A korábbi tervekkel szemben idén év végéig még többféle ügyintézésre is használni lehet majd a régi, könyv formátumú személyi igazolványokat – jelentette be kedden a Belügyminisztérium. A változás értelmében a következőkre lehet még használni a régi típusú személyiket:
- a Magyar Államkincstár nyugellátásai, nyugdíjszerű ellátásai, pénzbeli, szociális és gyermekvédelmi ellátások átvételére;
- az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére;
- a közszolgáltatási utazási kedvezmény érvényesítése és anyakönyvi eljárások során.
A Belügyminisztérium közleménye szerint más, nem állami-közigazgatási adminisztrációk igénybevételéhez a régi személyi igazolványok már nem használhatók.
A Magyarországon sokáig általánosan használt, könyv formátumú (papíralapú, puha- vagy keményfedeles) személyi igazolványok nem felelnek meg az Európai Unió okmányokra vonatkozó biztonsági minimumszabályainak. Ezek az okmányok az uniós szabályoknak való megfelelés érdekében idén augusztus 3-án érvényüket vesztették.
A Belügyminisztérium a határidő lejárta előtt többször felhívta a régi típusú személyi igazolványok birtokosainak figyelmét, hogy cseréljék le ezeket az okmányokat. Mostani közleményük szerint ennek több mint 100 ezren eleget tettek, azonban még mindig 57 ezer régi típusú személyi van a lakosságnál.
A Belügyminisztérium közleménye arra kéri a régi típusú személyi igazolványok birtokosait, hogy minél hamarabb cseréljék le azokat, amit bármelyik kormányablakban megtehetnek. Ez a 70 év felettieknek ingyen van.