Ma is hiába várunk az esőre, a Dél-Alföldön 38-39 fokok lesznek

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A HungaroMet előrejelzése szerint kedden 33 és 38 fok között alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, késő estére általában 25 és 32 fok közé hűl le az idő. Napközben kevés helyen – főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben – zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon számíthatunk helyenként erős, esetleg viharos közeli lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.

Három vármegyében (Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés) továbbra is harmadfokú hőségriadó van érvényben: a Dél-Alföldön 29 fok körül vagy afelett alakul a napi középhőmérséklet kedden. Zivatar miatt két vármegyére, Borsod-Abaúj-Zemplénre és Vasra adtak ki figyelmeztetést.

Este nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Legfeljebb arrafelé lehet elvétve zápor, de csapadékra estét követően alapvetően kicsi az esély. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, a szélárnyékos északi tájakon ennél hűvösebb várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!