Megkérdeztük Szijjártó sajtófőnökét, hogy tényleg külügyeseket vezényeltek-e ki a minisztérium sajtótájékoztatóira
Miután a 444 több korábbi és jelenlegi külügyes beszámolója alapján arról írt, rendszeresen utasították arra a Külügyminisztérium munkatársait, hogy jelenjenek meg Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, megkerestük Szijjártó Péter volt sajtófőnökét, Paczolay Mátét, hogy reagáljon a lap állításaira. Paczolay kérdésünkre részletesen magyarázta el, hogyan szervezték úgy a tájékoztatókat, hogy soha ne legyen üres a terem.
A 444 azt írta, a Miniszteri Kabinet rendszeresen előre jelezte a szervezeti egységek vezetőinek, hogy egy-egy Szijjártó-féle bilaterális sajtótájékoztatóra hány munkatársat várnak, a vezetőknek pedig azt is előre meg kellett adniuk, kik vesznek majd részt. A lap szerint minderre azért volt szükség, mert a meghívott sajtó és a külföldi vendégek kísérete önmagában nem töltötte volna meg a termet.
Paczolay úgy fogalmazott, „a 444 cikkében vannak valós és valótlan elemek”, a teljes képhez szerinte hozzátartozik, hogy Szijjártó Péter a legaktívabban kommunikáló kormánytag volt, „a Külügyminisztériumban egy »könnyebb napon« egy-kettő, egy átlagos napon három-négy, míg egy nehezebb napon öt-hat sajtóeseményt” tartottak.
Az egykori miniszter sajtófőnöke szerint természetes, hogy ha egy nap három sajtóeseményt tartottak, a harmadikra már „mérséklődött a média érdeklődése”, de arra törekedtek, hogy a Külügyminisztérium egyik vendégét se sértsék meg azzal, hogy „bármennyire is üres terem előtt kelljen beszédet tartania az országát képviselve”.
Ezért „ezen esetekben a protokoll meghívta az illetékes szakmai főosztályok munkatársait. Van, aki élt a lehetőséggel, van aki nem, van aki örömmel jött, és van akinek ez plusz fáradtságot jelentett a jelek szerint.”
Paczolay válaszában hangsúlyozta, hogy nem volt kötelező a részvétel. „Pontos tudásom nincs erről, de abban biztos vagyok, hogy a miniszteri protokoll addig telefonált, míg a legutolsó széket is feltöltötték, hiszen ez volt a dolguk” – írta a Telexnek. A sajtófőnök szerint „a szakterületetek vezetői pedig szintén előnyösnek találták, ha egy adott térségért felelős munkatárs élőben hallja annak az országnak a külügyminiszterét, akiért elviekben házon belül felel, valamint alkalma nyílik találkozni a külügyminisztert kísérő delegációs tagokkal”.
„Szóval igen, mindig fel voltak töltve a széksorok. Volt, hogy az ötven fős teremben húsz újságíró volt és harminc meghívott vendég, de volt olyan is, hogy három újságíró volt és negyvenhét vendég.”
A 444 cikkében arról is írt, a sajtó nagy részét eleve kizárták a tájékoztatókról, egy külügyes pedig azt mondta a lapnak, egyszer szem- és fültanúja volt, hogy a külügy sajtófőosztályáról egy kolléga lediktálta az MTI tudósítójának, hogy mit kérdezzen. Megkérdeztük Paczolaytól, hogy egyeztettek-e kérdéseket az MTI tudósítójával, azt válaszolta: „Nem”.
„Szijjártó Péter minden eseményéről sajtóközleményt írtunk, illetve a teljes sajtótájékoztatót élőben adtuk a különböző internetes felületeken, így az MTI csak a legritkább esetben küldött személyesen tudósítót a Külügyminisztériumba” – írta.
Azt elismerte, hogy egyeztettek a sajtótájékoztatókra érkező újságírókkal: „Minden esetben megkérdeztük, hogy lesz-e kérdésük, illetve lesz a látogatás témájától eltérő, általában belpolitikai kérdésük”. Azt írta, ennek gyakorlati okai voltak, egyrészt a moderációt és a sajtótájékoztató tervezett hosszát is ehhez igazították, másrészt Szijjártót is előre tájékoztatták, hogy számítson rá, hogy a bilaterális témák mellett belpolitika is lesz.
„Ez volt az alap a mindennapokban, de emellett 12 év alatt még számtalan egyedi eset volt, ami egyedi megoldásokat kívánt, hiszen a világ minden sarkából érkeztek hozzánk vendégek, eltérő kulturális szokásokkal és igényekkel” – írta.
A 444 azt is írta, Budai Gyula gazdaságvédelmi intézkedésekért felelős miniszteri biztos témától függetlenül az összes sajtótájékoztatón részt vett. Az ő részvételének okaira is rákérdeztünk, Paczolay azt írta, mivel Budai Gyula „lényegében a külügyminiszter minden tárgyalásán részt vett, így delegációtag volt, a delegációtagok pedig protokoll szerint részt vesznek a sajtótájékoztatókon, mivel az is a hivatalos program része”.