Palóc André és Hortay Olivér mandátumáról szavaztak, de előtte volt pikírt odaszólás is

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A megemlékezések után Palóc André és Hortay Olivér képviselői mandátumának megszavazása, majd az eskütétel következett.

Palóc a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi szóvivője, Hortay pedig a Századvégből és a Megafonból lehet ismerős, illetve feltűnt Orbán Viktor közelében is 2025-ben, kormányközeli influenszerként. Itt írtunk róluk bővebben.

„Kívánom az új képviselő uraknak, hogy azon volt képviselőkhöz képest, akiknek a helyére érkeznek, a saját maguk által kifejtett korábbi tevékenységükhöz képest, a jövőben sokkal tisztességesebb, szakmai alapokon nyugvó munkavégzést, valamint sokkal őszintébb, egyenesebb, és a valóság talaján álló kommunikációt fejtsenek ki a parlamenti munkájuk során”

– szúrt oda Sasi-Nagy Edit, a Mentelmi Bizottság elnöke a mandátumok megszavazása előtt. Az ellenzék felhördült a beszólás miatt.

Hortay 184 igen, 13 nem szavazatot kapott. Palóc mandátumát 177 igennel, nem szavazat nélkül, 4 tartózkodás nélkül szavazták meg. Magyar Péter látványosan hátradőlt, nem szavazott egyik alkalommal sem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!