Külön kerékpársáv épül a budapesti Szent Gellért rakparton
A gyalogosoktól elkülönített, korláttal védett kerékpársáv épül szeptember végén a budapesti Szent Gellért rakparton – írja a Budapesti Közút Zrt. oldala. Az oldal szerint „a beruházás fő célja, hogy megszüntesse a jelenlegi állapot, hogy a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak közös járdán kell osztozniuk. A Rudas Gyógyfürdőnél lévő, mintegy 260 méteres szakaszon a kerékpáros forgalmat átvezetik a járdáról az útpályára a jelenlegi parkolósáv helyére”.
A kétirányú kerékpársávot korlát választja majd el az autóktól.
Ez a szakasz az európai biciklis úthálózat egyik kiemelt fővonala, az EuroVelo 6-os, és a budai rakpartokon futó szakasza gyakran kifejezetten zsúfolt és veszélyes, mert ugyanott halad, ahol a gyalogosok, emellett általában turisták is fotózzák itt a dunai panorámát.
A Budapesti Közút szerint a projekt célegyenesben van, egy-két héten belül megjelenik a közbeszerzési felhívás, a várhatóan szeptember végén megkezdődő munkálatok pedig néhány hétig tartanak majd. A mostani fejlesztés egy hosszabb távú program első lépése, melynek célja a Szent Gellért rakparton zajló kerékpáros és gyalogos forgalom biztonságosabbá tétele, de a további lépések erősen függnek a budai fonódó villamos hosszabbításától is.