Nem minden hallgatás jelent elzárkózást: miért értik félre egymást a szegediek és a kínaiak?

Nem feltétlenül tudatos a kínai közösség elzárkózása, és nem is lehet egységes kínai közösségről beszélni Szegeden – erről dr. Kriska Olivér, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) adjunktusa beszélt a Szegedernek, amikor arról kérdeztük, hogy a BYD és az SZTE miatt egyre növekvő kínai jelenlét milyen hétköznapi tapasztalatokat és félreértéseket hoz magával Szegeden. A migrációkutatással foglalkozó szakember elmondta, a helyiek által tapasztalt félreértések hátterében sokszor nem kulturális különbségek állnak, hanem az, hogy egészen eltérő élethelyzetben lévő embereket hajlamosak vagyunk egyetlen csoportként kezelni.

„A legerősebb tényező nem a kultúra, hanem a jogi státusz és az időtáv” – mondta. Egészen más helyzetben van ugyanis az, aki néhány évre, munkáltatóhoz kötött engedéllyel érkezik Magyarországra, mint az, aki családjával, hosszú távra telepszik le. Előbbi számára nem feltétlenül éri meg nyelvet tanulni, lakást vásárolni vagy szélesebb helyi kapcsolatokat építeni, míg utóbbi esetében ezek a folyamatok jellemzően maguktól elindulnak.

Kriska szerint ráadásul már az is félrevezető, ha egyszerűen „kínai közösségként” beszélünk a Szegeden élő kínaiakról. „Szeged annyiban valóban különleges, hogy két, egymástól élesen eltérő csatornán érkezik ide kínai jelenlét. Az egyik az ipari–beruházási út, a másik az egyetemi lehetőség.” Míg a BYD beruházásához érkező munkavállalók többsége jellemzően rövidebb időre jön, addig az egyetemi hallgatók más élethelyzetben vannak, más intézményekhez kapcsolódnak, és sokszor hosszabb távra terveznek. Emiatt a beilleszkedésük sem ugyanúgy alakul.

Korábban egy horgásztónál Google Fordító segítségével kellett elmagyarázni több kínai horgásznak a helyi szabályokat. Hogy a gyakorlatban milyen félreértések alakulnak ki a helyiek és a Szegeden élő kínaiak között, arról olyan szegedieket kérdeztünk, akik rendszeresen találkoznak, de akár kapcsolatba is kerülnek kínai hallgatókkal vagy munkavállalókkal.

A legtöbb félreértés a hétköznapi helyzetekből indul

„Ha ő vásárol egy Hell energiaitalt a dohányboltban, leül vele az asztalunkhoz, aztán jön egy másik vendég, aki azt látja, hogy ott mindenki Hellt iszik, ő is azt kér. Nekem pedig el kell magyaráznom, hogy mi ilyet nem árulunk. Ebből könnyen feszültség alakulhat ki” – mesélte a Szegedernek Dávid, aki egy szegedi vendéglátóhelyen dolgozik, így nap mint nap találkozik külföldi vendégekkel, köztük kínaiakkal is.

Elmondása szerint időnként előfordul az is, hogy a vendégek máshol vásárolt italokat visznek be a vendéglátóhelyre, vagy távozáskor az elviteles poharakat és a szalvétákat az asztalon hagyják. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek a helyzetek nem kizárólag a kínai vendégekre jellemzők, hanem általában a külföldiekkel fordulnak elő.

Többen érzik úgy, hogy a kínaiak ritkán keresik a kapcsolatot a helyiekkel, és nehezen alkalmazkodnak a magyar szokásokhoz. Kriska Olivér szerint azonban ezekből a tapasztalatokból önmagukban nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

Nem a kultúra a legerősebb tényező

A kutató szerint a kínaiak beilleszkedését jelentősen befolyásolja, hogyan élnek az újonnan érkezők. A munkáltató által szervezett szálláshelyek és a céges buszokkal történő ingázás kevés lehetőséget hagy a spontán találkozásokra, míg a szétszórt lakhatás sokkal inkább elősegíti az ilyesmit. Mint mondta, „az egy térben tartózkodás önmagában nem hoz létre kapcsolatot”, ehhez szerinte közös helyzetekre is szükség van, például munkahelyekre, iskolákra, sportegyesületekre vagy más olyan közösségi terekre, ahol a helyiek és az újonnan érkezők nemcsak egymás mellett vannak jelen, hanem kapcsolatba is kerülnek egymással.

Kriska úgy véli, azt sem érdemes automatikusan elzárkózásként értelmezni, ha a kínai közösség tagjai eleinte elsősorban egymásra támaszkodnak. Amit kívülről elzárkózásnak látunk, annak jelentős része munkaszervezési és életcikluskérdés. Ilyen lehet például a műszakrend, a szervezett szállás és étkeztetés, a rövid időre tervezett tartózkodás vagy az, hogy sok mindent anyanyelvükön működő szolgáltatások segítségével intéznek el. Ez szerinte nem szándékos elkülönülés, hanem „a legkisebb ellenállás útja”.

A kutató szerint a helyiek benyomását egyébként nemcsak a mindennapi találkozások, hanem az is alakítja, hogy a kínai közösség láthatósága és tényleges létszáma nem feltétlenül ugyanaz. Utóbbi folyamatosan változik, és nincs nyilvánosan elérhető, ellenőrizhető helyi adat arról, pontosan hányan tartózkodnak Szegeden. A közbeszédben gyakran a tervezett létszámokat vagy az engedélykereteket kezelik tényleges létszámként, ezért a látható jelenlét és a valós demográfiai súly között jelentős különbség is lehet.

A helyiek ugyanakkor természetesen abból indulnak ki, amit nap mint nap látnak. A vendéglátóhelyek, a buszok, az egyetem vagy a horgásztavak olyan kontaktzónák, ahol a két közösség rendszeresen találkozik egymással. A kutató szerint ezek döntik el, hogy a találkozásokból konfliktus vagy kapcsolat lesz.

Nem minden hallgatás jelent elzárkózást

A cikk készítése során a Szegeden élő kínaiakat is szerettük volna megszólaltatni. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan élik meg a város mindennapjait, milyen kapcsolatuk van a helyiekkel, és mennyire érzik otthon magukat Szegeden, ám több próbálkozásunk is sikertelen volt.

Kriska Olivér szerint ebből önmagában nem érdemes arra következtetni, hogy a kínai közösség magába zárkózik, sok esetben ugyanis már önmagában a tartózkodás és a munkavállalás jogcíme is óvatosságra késztetheti az érintetteket, hiszen ezek gyakran a munkáltatóhoz kötődnek, így egy sajtónyilatkozat számukra aránytalanul nagy kockázatot jelenthet. Emellett a nagyvállalatoknál általános gyakorlat, hogy minden sajtómegkeresést a kommunikációs osztály kezel.

Ehhez társul az is, hogy a kínai jelenlét Magyarországon erősen átpolitizált téma. A kutató szerint sokan attól is tartanak, hogy angolul nem tudják pontosan kifejezni magukat, félreértik vagy félreidézik őket, miközben több országban a nyilvános megszólalás eleve inkább intézményi, mint egyéni döntés. Kriska úgy fogalmazott, „a hallgatás nem feltétlenül titkolózás jele, hanem sok esetben egyszerűen racionális döntés”.

Arra a kérdésre, hogy hosszú távon együtt tud-e élni egymással a szegedi és a kínai közösség, a kutató szerint ma még korai egyértelmű választ adni. Mint mondta, a következő évek mutatják majd meg, milyen irányba halad a folyamat. Árulkodó jel lehet például, ha egyre többen maradnak hosszabb távra, gyerekeik helyi iskolákba vagy sportegyesületekbe járnak, nem kizárólag munkásszállásokon élnek, hanem a város különböző részein bérelnek vagy vásárolnak lakást, és egyre több személyes kapcsolat alakul ki a helyiek és az újonnan érkezők között. Szerinte ugyanakkor „a legjobb indikátor az lesz, amikor a közösség megszűnik önálló témának lenni, és az emberek egyszerűen szegediként jelennek meg a helyi hírekben”.

A szerző a Szegeder újságírója. A cikk a Szegeder és a Telex együttműködésének keretében jelenik meg a Telexen is.