Orbán Viktor ha tehetné, később szívesen dolgozna az általa alapított futballakadémián

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Igen, öregek a tanácsba, fiatalok a csatába” – mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn az elmúlt napokban arról, hogy ő a parlament helyett inkább a háttérben dolgozik a Fideszért, a Blikknek adott pedig interjújában arra is válaszolt, meddig marad az élen, és mit csinálna utána.

„Hát ameddig bírom, meg amíg az emberek azt nem mondják, hogy… az öreg most már fáradt a tanácsból, és jobb lenne, ha inkább otthon maradna. (…) de ez a pillanat még nem jött el. De ha eljön, azt hiszem, hogy képes leszek arra, hogy ezt tudomásul vegyem” – válaszolta. A Fidesz elnöke elmondása szerint sok fontos dologgal tudna foglalkozni azután is, „vannak unokáim például (…) Kettő: van egy futballakadémia, amit én alapítottam. Ha tehetném, szívesen ott dolgoznék.”

Kérdezték arról is, hogy gondolkodott-e egyetemi tanításon, mire azt felelte, hogy kapott is felkérést ilyesmire, volt is óraadó tanár egy félévig, négy-öt előadás erejéig a Református Egyetemen.

„De nem mentem státuszba sose, csak elfogadtam ilyeneket. Szeretek tanítani, édesanyám pedagógus. És nekem örömöt okoz, amikor azt látom, hogy amit gondolok, azt sikerült megértetnem egy másik emberrel, és segítettem neki, hogy jobban megértse a világot. Ez engem földob, ez kielégít, boldogságot okoz, és fogok is még én tanítani, abban biztos vagyok. Van mit mondanom a fiataloknak. A formáját kevésbé a hagyományos egyetemi előadásokban képzelem el, nem is tudom, az van-e még egyáltalán (…), de előadásokat is szívesen tartok, szoktam külföldön is vállalni egyébként” – válaszolta a volt miniszterelnök, akit kérdezték arról is, hogyan jött neki a vitorlázás.

Az interjúban számos olyan kérdést is érintettek, amiről Orbán Tusványoson beszélt – az erről készült összefoglalónkat, elemzésünket itt olvashatják el, az eseményről készült többi cikkünket pedig itt találják meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!