Radnai Márk: A Fidesz első sora a vádlottak padjára kerülhet
„Ha úgy akarsz kormányozni, hogy az embereket meghallgatod és szeretnéd, hogy a döntéseid mögött legyen társadalmi legitimitás, akkor nem kell félni a társadalmi egyeztetéstől. A kormány sem fél tőle. De azt is látjuk, hogy az emberek türelmetlenek: egyszerre várják el, hogy azonnal történjenek meg a dolgok, és legyünk hatékonyak, és azt is, hogy elmondhassák a véleményüket. Ez egyszerre nagyon nehéz. Azt tudom ígérni, hogy egy hónapon belül valami olyannal fognak találkozni az emberek, amit már hívhatunk társadalmi egyeztetésnek” – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke és országgyűlési képviselője.
Radnai az interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy szerinte a politikai árkok nagyon mélyek, „szinte betemethetetlenek akár családokon belül is”.
„Közben megy az abszolút filmszínház, megy a parlament új évada, ami szerintem nagyon értékes, és ki is kell használni, hogy az emberek bevonva érzik magukat a közéletbe. Ennek van egy másik oldala is persze, mert ha nem csinálsz valamit jól, akkor a közösség rögtön a fejedre koppint” – mondta.
Szerinte sokkal nehezebb, mint gondolta, hogy a társadalom megbékéljen egymással, hogy mindenki elhiggye azt, hogy „nemzetként egy felé kell eveznünk”.
„Nagy felelősségünk lesz abban, hogyan tudunk majd szólni a fideszes és az ellenzéki szavazókhoz” – magyarázta az alelnök. Szerinte helyi szinten véget kell vetni a pártpolitizálásnak, nem szabad különbséget tenni polgármesterek között. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, szerinte két ciklusnak kell eltelnie.
Arra a kérdésre, hogy a dohányboltok koncesszióját felülvizsgálják-e, azt felelte: „Nem ez a legégetőbb probléma, de biztos vagyok benne, hogy sorra kerül. Ez is annak az igazságtalan rendszernek a része, ahol ezeket haveri alapon szétosztották. Ennek a nagy testvére az autópálya-koncesszió, ahol húszezer milliárd forintos háttéralku van, tulajdonképpen 25–30 évre lekötve, ám ebből már elköltöttek 1000 milliárdot, de ennek arányban megfelelő mennyiségű autópályát még nem építettek.”
A felelősségre vonással kapcsolatban pedig azt mondta, hogy szerinte a Fidesz első sora a vádlottak padjára kerülhet. „Amikor azt mondjuk, hogy Fidesz, és az első tíz embert felsoroljuk. Ők” – mondta, majd hozzátette, hogy ezt nem politikai bosszúból mondja, hanem az összefonódások és a korrupció miatt. „Csak azok kerülhetik el a felelősségre vonást, akik nem érintettek. Olyan, hogy érintettek, de mégis érinthetetlenek nem fordulhat elő” – magyarázta Radnai. Szerinte ez nemcsak a fideszesekre vonatkozik. „A jövőre nézve, ha nincs meg a tisztítási folyamat, akkor nem beszélhetünk rendszerváltásról. Ezt vállaltuk” – fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter pótolható-e, nemmel felelt. „Az ő személye speciális, mert az egész Tisza és a rendszerváltás gondolatisága az ő személyében összpontosul, és rajta van a legnagyobb felelősség” – mondta. Szerinte Magyart „sokféle kritika és vád érheti, de az, hogy ő korrupt lenne, az nem”.
Szóba kerültek az interjúban a Tisza Szigetek is. Ezzel kapcsolatban Radnai azt mondta, hogy nem szabad elengedni a Tisza Szigeteket, mert „ők adják az alapját mozgalmunknak”. Szerinte ha nem foglalkoznak velük, akkor a közösség szétesik. „Az emberek a voksukkal támogatták a változást, a Tisza Szigetek tagjai pedig energiájukat, szabadidejüket, anyagi forrásaikat, szívüket-lelküket tették bele a rendszerváltásba” – mondta Radnai.



