Illegálisan árultak külföldről hozott légpuskákat a józsefvárosi piacon, a TEK fogta el a terjesztőt
Elfogtak három embert, akik engedély nélkül árultak lőfegyvernek minősülő légpuskákat a józsefvárosi piacon – közölte a rendőrség. Egy budapesti örmény férfi volt az, aki a piacon és egy szerszámboltban árusította a fegyvereket nagy tételben, két magyar társa pedig a beszerzésben segített, külföldről hoztak be mindent.
A rendőrség már tavaly óta figyelte az 55 éves örmény állampolgárt, akiről úgy értesült, hogy illegálisan árul fegyvereket. A KR NNI folyamatosan gyűjtötte róla az információkat, és kiderítették, hogy kitől és miként szerzi be az árut. Egy 38 éves Pest megyei férfi vásárolta meg a légfegyvereket Lengyelországban, majd 49 éves Heves megyei társával Magyarországra hozták, így került később a piacra.

Az egész akcióban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságával és a Terrorelhárítási Központtal (TEK) is kommunikált a rendőrség. Az illegális áru egy részét ezért már a szlovák–magyar határon lefoglalták, amikor két furgonnal beléptek az országba, az örmény férfit pedig a TEK kerítette kézre. A teherautókban összesen 122 fegyvert találtak. Ezen kívül az egyik gyanúsított házában lefoglaltak 91 fegyvert, a szerszámboltban pedig 151 darabot.
Lengyelországban egyszerűen lehet vásárolni erősebb légfegyvereket, 17 J erősségig, míg Magyarországon csak gyengébb, 7,5 J csőtorkolati energia alatti fegyver vehető engedély nélkül. A most lefoglalt szállítmányban olyan fegyverek is voltak, amik többszörösen is meghaladták ezt a határértéket. Lefoglalták még a szállításhoz használt teherautót, 8 millió forintot és több mint 20 ezer eurót. A három férfit lőfegyverrel visszaéléssel gyanúsítják.
A rendőrség figyelmeztet, hogy légfegyvert csak arra szakosodott üzletben lehet vásárolni a jogszabályi előírások betartásával. Aki nem hivatalos forrásból szerez magának fegyvert, könnyen súlyos bűncselekmény gyanúsítottjává válhat.
A gyanúsítottak egyik kocsijában egyébként egy szovjet gyártmányú PPSh–41 géppisztolyt is találtak:




