Sorra mondanak fel az ápolók a Kútvölgyi sebészetén, magánkórházaknál folytatják

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Lapunk egyik olvasója arról küldött információt, hogy a Szent János Centrumkórház Kútvölgyi tömbjének sebészetén tíz nővér mondott fel egyszerre, augusztus végén jár le a felmondási idejük. Ha nem sikerül megoldani a pótlásukat, veszélybe kerülhet az ellátás.

A Telex érdeklődésére a kórház megerősítette, hogy több szakdolgozó kezdeményezte munkaviszonyának megszüntetését az érintett osztályon szeptembertől, a közelmúltban pedig más osztályokon is felmondásokat tapasztaltak.

Hozzátették, hogy az érintett munkatársak jelentős része olyan egészségügyi szolgáltatónál folytatja munkáját, ahol hasonló szakmai feladatok ellátásáért kisebb terhelés mellett lényegesen magasabb jövedelmet kínálnak. Megállapították azt is, hogy az egészségügy különböző intézményei között kialakult jelentős bérkülönbségek évek óta komoly munkaerő-áramlást eredményeznek, amely országos szinten is érzékelhető kihívás.

„A sebészeti szakdolgozók jelenleg nem részesülnek olyan differenciált díjazásban vagy kiemelt pótlékban, amely ezt a fokozott terhelést megfelelően tükrözné. Ez hosszabb távon egyre nehezebbé teszi a szakdolgozók megtartását. Intézményünk vezetése folyamatosan dolgozik azon, hogy a betegellátást változatlanul biztosítsa. Az ellátás átszervezésével a sebészeti betegek ellátása továbbra is folyamatos marad. A jelenlegi helyzet ugyanakkor túlmutat egyetlen intézmény működésén” – írták.

Egyben felvázolták az egész országot érintő rendszerszintű problémákat is. „A munkaerőhiány, az utánpótlás hiánya, az egészségügyi szakdolgozók leterheltsége, valamint a különböző fenntartású intézmények közötti jelentős bérkülönbségek olyan rendszerszintű problémák, amelyek hosszú távú megoldást igényelnek. Munkatársaink elkötelezettségét ezúton is szeretnénk megköszönni. Intézményünk mindent megtesz annak érdekében, hogy betegeink továbbra is biztonságos, magas szakmai színvonalú ellátásban részesüljenek” – zárult a közlemény.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!