Házkutatást tartott a NAV a Családbarát Magyarország Központnál

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Házkutatást tartottak, több dokumentumot is lefoglaltak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. székhelyén szerdán – írta egy közleményben a Szociális és Családügyi Minisztérium.

A NAV Kiemelt Ügyek Osztályának nyomozói a cég feljelentése miatt indult büntetőeljárás részeként jelentek meg a helyszínen. Az eljárás azért indult, mert a 2018–2020 közötti időszak gazdálkodásával összefüggésben költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja merült fel. A nyomozók most a minisztérium közlemény szerint „a bűncselekmény tárgyi és okirati bizonyítékait, valamint egyéb bizonyítási eszközeit foglalták le”.

A Családbarát Magyarország Központ élén 2020-ban ügyvezetőváltás volt, ekkor merült fel a korábbi szabálytalanságok gyanúja. Bizonyos támogatásokkal nem megfelelően számolhattak el, hiányos a dokumentáció, több adminisztrációs hiba is előfordult. A cég előbb saját maga vizsgálta át a korábbi évek gazdálkodását és szerződéseit, majd bevontak ebbe egy tanácsadó céget is. 2021–2022-ben a Miniszterelnökség megbízásából egy külső cég teljeskörűen átvilágította a Családbarát Magyarország Központot, de ezt a jelentést csak az akkori ügyvezető ismerhette meg.

Tóth Kinga Dóra, szociális, család -és idősügyi államtitkár a szerdai házkutatásról azt mondta, az ügyben ez jelenti „az első olyan nyilvánosan ismert intézkedést, amely a nyomozás tényleges előrehaladására utal”.

Ugyan a nyomozás csak ennek az időszaknak csak egy részére terjed ki, a családbarát Magyarország népszerűsítésére, az ezzel kapcsolatos rendezvények szervezésére 2017 és 2023 között 15 milliárd forint értékű megbízásokat kaptak Balásy Gyula cégei. A vállalkozó az áprilisi választás után sírós interjút adott a Kontrollnak, amelyben azt mondta, átadja az államnak a cégeit és a magántőkealapokban lévő vagyonát. Aztán a hatóságok elkezdték zárolni a cégei számláit.

2024 augusztusában, az akkori ellenzéki képviselő, Hadházy Ákos kérdésére az akkori legfőbb ügyész, Polt Péter azt válaszolta, büntetőeljárás van folyamatban a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft. által kötött több szerződés miatt is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!