Gajdos Lászlóék nyomoznak a hatvanpusztai zebrák ügyében
„Hetek óta nyomozunk a Bicske és Hatvanpuszta között tartott zebrák ügyében, és csak szabálytalanságokat találtunk” – mondta kedd esti Facebook-videójában Gajdos László élő környezetért felelős miniszter. Gajdos szerint 2024 és 2026 között összesen tizenhét zebra fordult meg a területen, de ötről nincs semmilyen információ.
Gajdos mostani bejelentése után még nehezebb követni, pontosan hány zebrája is van a Mészáros Lőrinchez köthető Vál-völgye Vadásztársaságnak. Eddig tíz zebráról tudtunk, majd Hadházy Ákos volt országgyűlési képviselő július elején nyilvánosságra hozott olyan légi felvételeket, amelyeken két zebracsikó is látható. Hadházy azután tette ki a Facebook-oldalára a fotókat, miután megírtuk, a rendőrség nyomozást indított, hogy kiderüljön hogyan pusztult el a vadásztársaság három zebrája.
Bár a volt politikus fotóin jól láthatóan két csikó szerepel, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Telex kérdésére azt közölte, hogy hozzájuk „egy zebracsikó születéséről érkezett bejelentés”. Hozzátették azt is, hogy mivel a zebrákra a lófélékre vonatkozó jogszabályi előírásokat kell alkalmazni, ezért a megszületett egyedeket legkésőbb egyéves korukig azonosítani kell, és részükre lóútlevelet kell kiállítani.
A válasz után újabb kérdéseket küldtünk a Nébihnek, hogy megtudjuk, mikor született a csikó, azt mikor jelentették be és hogy hívják az állatot. Azt írták, hogy „a zebracsikó 2025. május 18-án született. Az állatot 2025. november 26-án azonosították, a lóútlevél kiállításához szükséges igénylés pedig 2026. január 8-án érkezett be a Nébih Lóútlevél Irodájához a jelölő szervezettől. A zebracsikó neve Zsebi.” Vagyis újabb csikók születéséről nem tud a Nébih.
A Mészároshoz köthető vadásztársaság kilenc éve tart zebrákat, noha azok létezését a kampány alatt a Fidesz teljes erőből próbálta tagadni. A társaságnak Pilla volt az első zebrája, 2017. május 5-én szerezték be. A többi – Zsebi, Szuszi, Pizsi, Pulcsi, Bolka, Bendegúz, Tihamér, Lolka és Pacsi – 2024 májusában került a vadásztársasághoz.
Hadházy Ákos a választás előtt és május végén is állatkínzás gyanúja miatt tett feljelentést, mert a Hatvanpusztáról készült felvételeken mindig kevesebb zebrát látott. A rendőrség először elutasította a feljelentést, másodszorra pedig feljelentéskiegészítést rendeltek el az ügyben, vagyis további információkat és adatokat gyűjtöttek. Végül a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága veszélyes állat, illetve veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése bűncselekmény gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.
A Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Telexnek erősítette meg először, hogy a vadásztársaság idén május 4-én jelezte, hogy három zebra elpusztult. Június elején aztán közigazgatási eljárást indítottak, ebben azt is vizsgálják, hogy a vadásztársaság – a jogszabályoknak megfelelően – nyolc napon belül bejelentette-e az állatok elhullását. Ez a vizsgálat tisztázhatja azt is, hogy miért pusztultak el az állatok, és mit csináltak a zebrák tetemével, és választ adhat arra a nyilvánosságban keringő feltételezésre is, hogy a zebrákkal ólommérgezés végzett-e. A vizsgálat eredményéről többször kérdeztük a kormányhivatalt, de egyszer sem reagáltak.



